rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Ismét bombázták az Iszlám Állam szíriai állásait


Szíria

Ismét bombázták az Iszlám Állam szíriai állásait

Folytatódtak az Iszlám Állam nevű szervezet elleni amerikai légicsapások Szíriában. A török határ közelében – három hullámban – olyan területeket bombáztak, melyeket a szélsőséges szunniták tartanak ellenőrzésük alatt, köztük Ain-el-Arab városát.

Törökország cáfolta azt a sajtóinformációt, hogy török területről szálltak volna fel a gépek.

Az akcióban az Egyesült Államok mellett arab országok vettek részt, köztük Szaúd-Arábia, Jordánia, Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek. Barack Obama az érintett államok vezetőivel tartott egyeztetésen kiemelte, folytatni fogják a támadást.

- Szeretném megköszönni a részvételt. Nyilvánvaló, hogy még nem ért véget az akció, ez inkább a kezdet volt, de biztos vagyok benne, hogy az együttműködés sikeres lesz – hangoztatta az amerikai elnök.

A légitámadásban résztvevő négy ország mellett Katar támogatást nyújtott az akcióhoz, Irán pedig információkat kért a történtekről. A brit parlament pénteken dönthet arról, hogy az ország részt vegyen-e az Iszlám Állam elleni hadműveletekben.

Washingtoni beszámolók szerint a bombázásnak nem volt civil áldozata, azt azonban nem tudták megmondani, hogy pontosan hány terrorista halt meg.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Terrorkészültség Franciaországban