rendkívüli hír

Óriási felvonulások a keddi klímacsúcs előtt

Éppen ezt olvassa:

Óriási felvonulások a keddi klímacsúcs előtt

Betűméret Aa Aa

Felvonulást tartottak a környezetvédők Londonban vasárnap. Az éghajlatváltozás ellen demonstráltak két nappal az ENSZ klímacsúcs előtt.

A menet a parlamenthez tartott, hogy ott lépéseket követeljen a kormánytól. A demonstráción több ismert ember is részt vett.

Peter Gabriel, az ismert zenész azt mondja, eddig ő nem sokat tett a környezetvédelemért.

- De most már megbizonyosodtam arról, hogy a klímaváltozás a túlélésünket fenyegeti, és azzal, hogy vakon tudomást sem veszünk róla, saját magunkat veszélyeztetjük.

Emma Thompson színésznő szerint sok ember és főleg a kormány gigászi és halálos játszmát játszottak a klímaváltozással, de most a természet visszafordult, és megkerget minket.

New Yorkban 300 ezer ember vonult át a Central Parkon, köztük a város polgármestere, Bill de Blasio, az egykori alelnök, Al Gore, a francia külügyminiszter, Laurent Fabius és az ENSZ főtitkára is.

A keddi klímacsúcs az első hasonló rendezvény lesz öt éven belül, amelyre több mint 120 államfő és kormány jelezte részvételét.

A környezetvédelmi aktivisták azt várják a kormányoktól, hogy vezessenek be kötelező üzemanyagkibocsátási rátákat és dolgozzanak ki egy globális egyezményt, amelyet a jövő évi párizsi klímacsúcson lehetne elfogadtatni.