rendkívüli hír

Washingtonba várják ma az ukrán államfőt

Éppen ezt olvassa:

Washingtonba várják ma az ukrán államfőt

Betűméret Aa Aa

Legutóbb két hete a walesi NATO-csúcson találkoztak, ma Barack Obama a Fehér Házba várja Petro Porosenkót, hogy támogatásáról biztosítsa.

Úgy tudni, hogy az ukrán államfő beszédet mond majd a Kongresszusban, ahonnan jó eséllyel nemcsak baráti szavakat visz haza.

Petro Porosenko tengerentúli útjának első állomása Kanada volt. Ottawában a képviselők úgy fogadták, ahogy állítólag csak a sportvilág csillagait szokták.

Petro Porosenko hálás és magabiztos volt. Azt mondta, szeptember 15. bevonult az Ukrán történelembe. A kijevi parlament ugyanis jóváhagyta az uniós társulási szerződést. Majd ehhez még annyit tett hozzá, hogy ezzel Ukrajna örökre búcsút intett Oroszországnak.

A kanadai törvényhozás, amely korábban már küldött felszerelést az ukrán hadseregnek, most körülbelül 180 millió kanadai dollárt adott kölcsön 5 évre Kijevnek.

Az ukrán államfő ezen kívül szabadkereskedelmi megállapodást sürget a két ország között.

A 35 milliós Kanadában egymillió kétszázezren tartják számon ukrán származásukat.