rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Nem mehetnek az utcára a Sierra Leone-iek az ebola miatt


Sierra Leone

Nem mehetnek az utcára a Sierra Leone-iek az ebola miatt

Kijárási tilalmat rendeltek el péntektől hétfőig az ebola által leginkább sújtott három ország közé tartozó Sierra Leonéban.

A helyiek csütörtökön ellepték a piacokat és boltokat.

A nyugat-afrikai országban tavasz óta majdnem 1673-an betegedtek meg a vírustól, 562-en bele is haltak.

A kormány a kijárási tilalommal fékezné a betegség terjedését.

Jó hír az ország számára, hogy csütörtök volt az első nap hosszú idő óta, hogy nem jelentettek újabb megbetegedést.

- Gyógyszert, élelmiszert és más szükséges dolgokat, meg vizet vásárolni jöttem, hogy a családommal ne kényszerüljünk semmit nélkülözni. A következő három napban nem lesz lehetőségünk kijönni otthonról akár csak bevásárolni – mondta egy freetowni piacon vásároló lány, Matilda Kamara.

Egy másik nő, Mahawa Allieu szerint jobb három napot, vagy akár három hetet is otthon maradni, mint hogy naponta ezrek haljanak meg. “Szóval szerintem ez egy fontos és szükséges lépés” – vélekedett.

Az ENSZ BT a nemzetközi békét és biztonságot fenyegetőnek nevezte a járványt, és többek között utazási korlátozásokat javasolt az érintett országokba.

Guineában csütörtökön nyolc holttestet találtak egy falu latrinájában. A pár napja eltűnt aktivisták és újságírók az eboláról indultak felvilágosítást tartani a betegség veszélyeiben erősen kételkedő vidékieknek, de meglincselték őket.

Eddig összesen 5347-en betegedtek meg ebolától Nyugat-Afrikában, 2630-an bele is haltak a betegségbe.

A mostani a legsúlyosabb járvány a történelemben, amelyet hetvenes évek végén azonosított kór okozott.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Összecsapás az antifasiszta görög rapper megölésének évfordulóján