rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Harminc ország kétszáz filmje az almati Eurázsia filmfesztiválon


Kazahsztán

Harminc ország kétszáz filmje az almati Eurázsia filmfesztiválon

A vörös szőnyeg a Lenin-szobor mögül indult. A kazahsztáni Almatiban is hollywoodi sztárokat megillető felhajtással vonultak be a színészek a tizedik Eurázsia filmfesziválra.

Harminc ország több mint kétszáz filmjét vetítik itt le a következő napokban, elsősorban európai, ázsiai és a szovjet utódállamokban készült alkotásokat.

- Az Eurázsia Nemzetközi Filmfesztivál a világ egyik fontos filmes eseménye lett, és azt is állíthatjuk, hogy nagyon közeli és hatékony együttműködés alakult ki a kazah és más országok, így az európai filmesek között – mondta Jermek Amansajev, a fesztivál igazgatója.

A megnyitón többen is azzal büszkélkedtek, hogy Kazahsztán a fesztiválnak köszönhetően felkerült a filmes világtérképre.

Életműdíjat is kiosztottak, a hetvenéves orosz rendező, Szergej Szolovjov vehette át.

A versenyprogramban egyetlen hazai filmként a “Sztyeppe hangjai” című film is szerepel, amelynek egyik producere Gerard Depardieu.

De itt van a díszbemutatója az “Apák földje” című új kazah mozinak is.

Magyar filmet idén sajnos nem mutatnak be az almati Bekmambetov és Cinema Towers filmszínházakban.

Egyébként a nemzetközi versenyprogramon és a száz éve született Saken Ajmanov életműbemutatóján kívül harminc év kazah filmterméséből is vetítenek és koreai filmnapokat is tartanak.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Ukrajna

Az EBESZ megfigyelőit is lőtték a tűzszünet idején Donyecknél