rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A szakadárokat nem nagyon érdekli, hogy különleges státuszt kaptak


Ukrajna

A szakadárokat nem nagyon érdekli, hogy különleges státuszt kaptak

Az ukrán parlament keddi döntései jóval hevesebb hullámokat vetettek Kijevben, mint magukban a szakadár régiókban, amelyek státuszát rendezni igyekeznek.

A kormánypárti Udar egyik képviselője, Vitalij Kovalcsuk szerint a szeparatisták amnesztiája és a szakadár területek autonómiája Kijev jóakaratát tükrözik. Úgy gondolja, hogy addig ennél többet nem tehetnek, amíg le nem teszi mindenki a fegyvert Délkelet-Ukrajnában.

Az ellenzéki pártok szerint a szavazás eredménye borítékolva volt, titkosítása is a Janukovics-érát idézi. Nem is voltak hajlandóak voksolni.

A Batkivscsina és a Szvoboda is a helyzet rosszabbra fordulására számít mondván, hogy a szakadárok csak vérszemet kapnak majd attól, hogy önálló rendőrségük lehet, hatóságokat hozhatnak létre, saját bíróságuk alakulhat.

Az érintett régiókban nem keltett komoly visszhangot a Kijevben történelminek tekintett ülésnap. A donyecki és a luhanszki szeparatisták nem kérnek az ukrajnai törvénykezésből.

Az egyoldalúan kikiáltott Donyecki Népköztársaság önjelölt miniszterelnökének helyettese, Andrej Purgin azt ígérte, hogy átnézik majd a dokumentumot. De hangsúlyozta, hogy rájuk az ukrán parlament döntései már nem vonatkoznak, megvan a maguk törvényhozása. Vagyis legjobb esetben a két testület párbeszédéről lehet szó.

Az Euronews kijevi tudósítója, Angelina Kariakina arról beszél, hogy a Donbass különleges státuszáról szóló törvény bonyolult kompromisszum eredménye. Az, hogy életképes lesz-e vagy sem, csak a törvényben előírt decemberi helyi választások után derülhet ki. Már ha egyáltalán lesznek ilyenek.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Maradjatok! - kéri a skótokat a londoni parlament három nagy pártja