rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Súlyos áradások Délkelet- és Közép-Európában


világ

Súlyos áradások Délkelet- és Közép-Európában

A térséget sújtó hatalmas esőzések óriási áradásokat okoztak Délkelet-Európában. A horvát hatóságok szerint 120 éve nem volt ilyen súlyos a helyzet. Az ország középső részét elárasztotta a víz, ami miatt kétezer embert kitelepítettek otthonából.

A helyzet a négy folyó határolta Karlovac városánál a legsúlyosabb. Itt homokzsákok hiánya is nehezíti a védekezést.

- Homokzsák? Hát az nincs, és ez a legrosszabb. Persze, már bejelentettünk, de a kormány éppen feloszlatta a helyhatóságot, és semmiféle magyarázatot nem adtak – panaszkodik egy karlovaci férfi.

Magyarország szombat délután 200 ezer homokzsákot küldött a horvátországi árvízi védekezéshez.

Szintén áradások sújtják a szomszédos Szlovéniát is. A víz itt is elöntött több települést, több mint száz út járhatatlan. Az áradás miatt egy ember meghalt, egyet pedig eltűntnek nyilvánítottak. A hatóságok szerint a mostani helyzet az évszázad árvizének tartott 2010-es áradásnál is rosszabb.

Ausztriában is kiöntöttek a folyók. Burgenland és Stájerország utcáin hömpölyög a víz. A védekezésben több ezer tűzoltó vesz részt.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Angela Merkel szokatlanul éles hangon kritizálta koalíciós partnerét