rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Amerika újabb terrorellenes háborút kezdett


Irak

Amerika újabb terrorellenes háborút kezdett

Az Egyesült Államok aktív részvételével zajlik az Irak és Szíria több részét is elfoglaló Iszlám Állam nevű terrorista szervezet elleni harc. A Vörös-tengeren amerikai anyahajókról indulnak vadászgépek, hogy csapást mérjenek a szélsőséges muzulmán fegyveresekre. Ezzel Amerika hivatalosan is háborúba kezdett a terroristákkal.

- Mint ahogyan világszerte háborúban álltunk az al-Kaidával és szövetségeivel, ugyanúgy háborúban állunk most az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel. És nem véletlenül használok többes számot, mert nem csak az Egyesült Államokról beszélek. Egy kiterjed koalícióról beszélek, amelyben a térség szunnita kormányai és sok más szövetségesünk is benne van – mondta a Fehér Ház szóvivője.

A nemzetközi koalíciónak az arab országok mellett az Európai Unió országai is tagjai, amelyek fegyverekkel és felszereléssel segítik az iraki erőket. A terroristák elleni harcba az Amerika egyik legfőbb ellenségének tartott Irán is bekapcsolódna.

- Ez egy széleskörű nemzetközi koalíció, melynek az arab országok és az Egyesült Államok mellet mások is tagjai. Irán esetleges részvételével kapcsolatban sokan megkerestek, de úgy vélem, jelenleg, számos ok miatt nem lenne helyes bevonni Iránt a koalícióba – mondta John Kerry, az Egyesült Államok külügyminisztere.

Az amerikai vadászgépek támogatása mellett kurd harcosok próbálják visszaszorítani a terrorista Iszlám Állam egységeit Irakban. A kurd csapatok már több stratégiailag fontos helyszínt is felszabadítottak.