rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Francia támogatás az irakiaknak az Iszlám Állam ellen


Irak

Francia támogatás az irakiaknak az Iszlám Állam ellen

Bagdadba érkezett a francia elnök, hogy támogatásáról biztosítsa Irakot az Iszlám Állam (IÁ) dzsihádista szervezet elleni harcban.

Francois Hollande tárgyal Fuád Masszúm iraki államfővel és Haider el-Abádi miniszterelnökkel is. Az elnök azután az észak-iraki Erbílbe repül, gépe 15 tonna segélyszállítmányt is visz.

- Az irakiak egy terrorista csoport ellen harcolnak, egy olyan ellenséggel, amelynek nincsenek határai, de területei követelései vannak. Nemcsak Irak ellen viselnek háborút, hanem minden olyan nép ellen, amely nem osztja a terroron alapuló világnézetüket -mondta Francois Hollande.

Nagy-Britannia közben nehézfegyvereket szállít az iraki kurdoknak, hogy segítse harcukat a szélsőséges szunniták ellen.

Arab országok részvételével nemzeközi koalació van kialakulóban az Iszlám Állam ellen az Egyesült Államok vezetésével.

Barack Obama amerikai elnök szerdán jelentette be, hogy kiterjesztik a dzsihadista csoport elleni légitámadásokat.

A CIA szerint az Iszlám Állam 31 ezer híve harcol Irakban és Szíriában, háromszor annyi, mint azt néhány hónapja feltételezték.