NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Egyiptomi főmufti: az Iszlám Állam, mint név, valótlan

Egyiptomi főmufti: az Iszlám Állam, mint név, valótlan
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Az iszlám jog, a sária legfőbb egyiptomi bírája, Sauki Allam sejk egyiptomi főmufti interjút adott az Euronews-nak, amelyben egyértelműen az iszlámmal ellentétesnek nevezte az Iszlám Állam tetteit – hangsúlyozva, hogy már a szervezet önkényesen magára aggatott neve is tévedés.

Euronews: - Ma embereket fejeznek le az iszlám vallásra hivatkozva. Ön szerint ezeknek a szervezeteknek, amelyek rémületet keltenek az arab országokban és társadalmakban, van joguk az iszlám zászlaja alatt tevékenykedni?

Sauki Allam sejk, egyiptomi főmufti: – Aki figyelemmel követi ezeknek a szervezeteknek a tevékenységét, különös tekintettel az Iraki és Levantei Iszlám Államra, aki figyeli, hogy milyen erkölcsiséggel járnak el, az láthatja, hogy ezeknek a szervezeteknek semmi közük az Igaz Iszlám Valláshoz. Bármiféle vallási jellegű önigazolás, amelyet ezek a szervezetek adnak a tetteikre, tévedésen alapul a muzulmán vallás alapvető iratainak valós és tudományos értelmezése fényében. Épp ezért már ezen szervezetek megjelenésekor leszögeztük, hogy nem lehet őket az általuk magukra aggatott iszlám jelzővel illetni. Már elmondtuk, hogy az Iszlám Állam, mint név, valótlan, és felkértük a médiát, hogy korrigálja ezt az elnevezést, és valóságnak megfelelően az Al-Kaida leágazásaiként utaljanak ezekre a szervezetekre.

- Egyszóval ön szerint ezek a szervezetek, bár a muzulmán vallás zászlaja alatt tevékenykednek, nem a muzulmán vallás parancsai szerint cselekszenek?

- Az Iszlám tiszteli az embert, a civilizációt, az épületeket, soha nem folyamodik pusztításhoz, mészárláshoz vagy deportáláshoz. Mélységesen elítéljük ezeket a tetteket, nem fogadjuk el és nem értünk velük egyet. Minden olyan felhívás, amely vérontásra buzdít, kívül esik az Iszlám vallás autentikus értelmezésének keretein.

- Térjünk vissza egy olyan témára, amely kiemelten fontos Európa számára: a terrorizmusra. Milyen üzenete van azok számára, akik ott, ahol háború zajlik, ezen szervezetek oldalán küzdenek?

- Többféle veszélyt is érzékelünk akkor, amikor a közelmúltban napvilágot látott jelentéseket olvassuk, és amelyek azon személyek számát és képességeit taglalják, akik harcba szállnak azért, amit ők szent háborúként, dzsihádként értelmeznek. Az ő elképzelésük a dzsihádról köszönőviszonban sincs a dzsihád valódi jelentésével, amelyet a mi tanulmányainkból, a sária jogi és tudományos magyarázataiból lehet megismerni. Ami Európában történik, az rendkívül aggasztó, reméljük, hogy az európai felelősök is tisztában vannak ezzel. Reméljük, hogy kellő tudatában vannak a probléma méreteinek, mert a terrorizmus ma már nem csak egy konkrét zónát érint, hanem könnyen megjelenhet bármelyik országban.

- Amikor azt mondja, hogy az európaiaknak oda kell figyelniük, akkor milyen konkrét lépéseket javasol?

- Az európaiaknak az olyan intézmények felé kell fordulniuk, amelyek az iszlám gondolat tanításával foglalkoznak, mint például a kairói Al-Azhar egyetem. Ez a megfelelő út. Az iszlám vallás valódi megértése és magyarázata az iszlám történelemben mélyen gyökerező hagyományos intézmények feladata.

- És ön szerint az Al-Azhar Egyetem iszlám-értelmezése hatással lesz az európai imámok tevékenységére?

- Mi csak felhívjuk az európaiak figyelmét a problémára, de a hozzánk eljutott jelentések rendkívül aggasztóak.

*- Mit mondanak a fatvák, és mit lehet tenni azon fatvák ellen, amelyek a fiatal európaiakat arra indítják, hogy belevessék magukat a harcokba?

- A mi intézményünk ugyanúgy, mint a kairói Al-Azhar egyetem úgymond igyekeznek kiszűrni azokat a gondolatokat, amelyek a médiában terjednek, és erőszakra vagy pusztításra hívnak fel. A mi feladatunk, hogy ízekre szedjük az ilyen tévhiteket, és világosan értelmezzük a megidézett vallási szövegeket.

- Ön szerint ezek a fiatalok politikai vagy vallási okból járnak tévúton?

- Több tényező együttállása okozza a jelenlegi helyzetet: a tudatlanság, a szegénység, az a vágy vagy szükséglet, hogy az ember valamiféle hatalommal rendelkezzen, illetve egy konkrét politikai irányzat befolyása, amely így könnyebben csábítja el a fiatalokat. Az is lehet, hogy egyeseket konkrét vallási érvek győznek meg – csakhogy ezek félreértésen alapulnak. Egy komplex problémakörről van szó, amely elmélyült kutatást és tanulmányozást igényel.

- Mit üzen ezeknek az embereknek?

- Elítélünk minden, az Iszlám nevében elkövetett terrorcselekményt, ezeket nem ismerjük el és nem helyeseljük. Ezek a tettek ellentétesek a muzulmán vallás helyesen értelmezett tanításaival. Az interjú elején már elmondtam: minden olyan felhívás, amely pusztításra, mások megölésére, deportálására, megsemmisítésére szólít fel, összeegyeztethetetlen a valódi Iszlám vallással.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Nélkülözés közepette ünneplik a Ramadán végét Gázában

Fokozott biztonsági intézkedések lesznek a szerdai labdarúgó BL-mérkőzéseken is

A gázai Hamász-vezér önéletrajzi regényét árulja az Amazon, fél évvel a terrortámadás után