rendkívüli hír

Obama: megtaláljuk és levadásszuk a terroristákat

Éppen ezt olvassa:

Obama: megtaláljuk és levadásszuk a terroristákat

Betűméret Aa Aa

Irakban és Szíriában is légicsapásokat indíthat majd az Iszlám Állam ellen az Egyesült Államok. Barack Obama amerikai elnök – hosszútávú terrorellenes stratégiáját ismertetve – kiemelte: a szélsőségesek sehol sem érezhetik magukat biztonságban.

- Már korábban is világossá tettem, hogy bárhol is legyenek, levadásszuk azokat a terroristákat, akik fenyegetést jelentenek. Kész vagyok lépéseket tenni az Iszlám Állam ellen Szíriában és Irakban is.

Az amerikai elnök széleskörű nemzetközi együttműködést szeretne kialakítani az európai és az arab szövetségesekkel.

Barack Obama beszélt arról is, hogy az Egyesült Államok támogatni fogja a szíriai ellenzéket az Iszlám Állam elleni küzdelemben, a damaszkuszi vezetést viszont nem.

- Az Iszlám Állam elleni harcban nem számíthatunk az Aszad-rezsimre, amelyik terrorizálja a saját népét. Elvesztették legitimitásukat, és már nem fogják visszaszerezni. Meg kell erősíteni a szíriai ellenzéket, mert ők a szélsőségesek ellenfelei.

Az amerikai elnök szerint az Iszlám Állam egyelőre nem jelent közvetlen veszélyt az Egyesült Államokra, hozzátette, most a megelőzés a cél.

- Obama elnök tegnap este megpróbált középutat találni az amerikai nép és az ország katonai-politikai szükséglete között. Az amerikaiak többsége továbbra sem szeretne katonai akciókat a Közel-Keleten, ugyanakkor erőteljes választ várnak az elnöktől az Iszlám Állam fenyegetései miatt. Barack Obama stratégiája szerint megsemmisítik a szélsőséges erőket, de a földi harcokban a helyi erők vesznek részt. A novemberi félidős választások után, amikor kongresszusi képviselőket választanak Amerikában, elképzelhető, hogy fokozni fogják az amerikai katonai jelenlétet a térségben – összegezte Stefan Grobe, az Euronews washingtoni tudósítója.