rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Felgyorsul a kampány a skóciai népszavazás előtt


Egyesült Királyság

Felgyorsul a kampány a skóciai népszavazás előtt

A hétvégi szoros versenyt mutató közvélemény-kutatási eredmények felgyorsították a Skócia függetlenségéről döntő népszavazás előtti kampányt. Először mutatta komolyan vehető felmérés az elszakadáspártiak hajszálnyi vezetését.

A terület maradásáért küzdő David Cameron kormányfő és stábja szerdán Edinburgh-ban érvelt a brit egység mellett.

- Az emberek azt gondolhatják, hogy ez is csak egy választás, hiszen ugyanúgy voksolni kell. Hozunk egy döntést, amit aztán öt év múlva megváltoztathatunk. Ha nem vagyunk elégedettek a kormánnyal, hátsón billentjük őket, aztán észhez térnek. Ez most teljesen más, ez a döntés nem öt évről, hanem egy évszázadról szól – fogalmazott a brit kormányfő.

Belelendültek a kampányba az elszakadást szorgalmazók is. A skót kormányfő szerint London eddig nem vette komolyan őket, és most már mindennel elkéstek.

- A skótok közül sokan a brit kormány mostani igyekezetét túl kevésnek és túl későinek tartják. Túl kevésnek, mert nem kínálták fel nekünk az erős kormányzást biztosító, munkahelyteremtő lehetőségeket, amelyeket függetlenként élveznénk. Ugyanakkor túl későinek is, hiszen érzik a brit politikusok kétségbeesését – mondta Alex Salmond.

Egy hét múlva, jövő csütörtökön lesz a Skócia függetlenségéről döntő népszavazás, amely véget vethet az Angliával 307 éve kötött uniónak.

Az euronews helyi tudósítója arra emlékeztet, hogy a brit kormány alig egy nappal ezelőtt ígért Skóciának több önállóságot. Hogy ez valóban túl kevés és túl késői lenne? David Cameron kormányfő mindenesetre kettős nyomás alatt van, hiszen nemcsak Skóciát, de az állását is elveszítheti.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Oroszország

Különleges jogi státust ígér Kelet-Ukrajnának Petro Porosenko