rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

MH17: a szakértők szerint még nem bizonyított, hogy találat érte a Boeingot


Ukrajna

MH17: a szakértők szerint még nem bizonyított, hogy találat érte a Boeingot

Nagy sebességgel repülő tárgyak lyukasztották ki az Ukrajna fölött lezuhant malajziai utasszállítót. Ez áll a Hollandia vezette szakértői testület első, és hangsúlyozottan előzetes jelentésében.

A szakértők a felelősséget nem vizsgálják, az ügyben külön büntető eljárás indult Hágában. Nekik az a dolguk, hogy kiderítsék, mi történt a géppel, mielőtt lezuhant.

A szakértői csoport vezetője óva int a spekulációtól. A hírügynökségek szóhasználatában előforduló “lövedék”-re még nincs elegendő bizonyíték – mondja Tjibbe Joustra. Azt, hogy az objektumok, amelyek lyukat ütöttek a Boeingon, mik voltak, még vizsgálniuk kell. Egyelőre annyit tudni, hogy a szerencsétlenség színhelyén, a holttestek mellett, főleg a legénység körül, fémdarabkák hevertek. Ezeket most elemzik. Végső állásfoglalást legkorábban jövő nyárra ígérnek.

A hágai sajtótájékoztatón kiderült az is, hogy a szakértők maguk még nem látták a roncsokat. Csak az a csapat dolgozott ott, amelynek a holttestek hazaszállításáról kellett gondoskodnia.

Nem véletlen, hogy a malajziai közlekedési miniszter a szakértői jelentés közzététele után a tragédia színhelyének biztosítását nevezte a legfontosabb feladatnak.

Liow Tiong Lai ugyanakkor felszólította a nemzetközi közösséget és az Ukrajnában harcoló feleket is, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy kiderüljön, ki követte el ezt a szörnyűséget.

A Malaysia Airlines MH17-es járata július 17-én zuhant le Délkelet-Ukrajna fölött, nem messze az orosz határtól. A Boeing fedélzetén 298-an haltak meg, többségükben holland turisták. Az amerikai titkosszolgálat szerint egyértelmű, hogy a donyecki szakadárok lőtték le a gépet tévedésből.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

A szakadár területek státuszáról tárgyalna Moszkva