rendkívüli hír

Irán: Hamenei ajatollahnak prosztataműtéte volt

Éppen ezt olvassa:

Irán: Hamenei ajatollahnak prosztataműtéte volt

Betűméret Aa Aa

Hamenei ajatollah jól van, a műtét sikerült – jelentették be Irán vallási vezetőjének orvosai hétfőn. Első látogatója az iráni elnök, Haszán Rohani volt.

A 75 éves Hamenei állítólag prosztataműtéten esett át – azt nem tudni, pontosan miért.

Az orvoscsoport vezetője úgy fogalmaz, hogy rutinbeavatkozásról van szó, és azt hangsúlyozza, hogy az ajatollah állapota semmiben sem tér el bármely idős betegétől, aki ezen átesik. Ötnapos lábadozás, a továbbiakban pedig visszafogottabb terhelés – magyarázza Hamenei ajatollah kezelőorvosa.

Az ajatollah, akinek kezében minden szál összefut Iránban, nem sokkal korábban tévéfelvételről kérte népét, hogy imádkozzon érte. Majd hozzátette, hogy komoly aggodalomra azért nincs ok.

Elemzők szerint a változás jele lehet, hogy az ajatollah magánéletével kapcsolatban bármi is napvilágot láthat. Eddig ugyanis minden effélét gyakorlatilag államtitokként kezeltek Iránban. De lehet, hogy nem változás, hanem a térség súlyos válsága indokolja a nyíltságot – teszik hozzá. Ebben a helyzetben ugyanis bombaként robbanhatna, ha Hamenei halálhírét keltenék, ahogyan ez megtörtént 2007-ben, amikor influenzás volt.