rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Szíriában foglyokat kínzott a brüsszeli merénylő


Szíria

Szíriában foglyokat kínzott a brüsszeli merénylő

Felismerte egykori fogva tartóját egy francia újságíró, aki csaknem egy éven keresztül raboskodott Szíriában, szélsőséges iszlamisták fogságában. Nicolas Hénin teljes bizonyossággal állítja, hogy az illető azonos azzal a terroristával, aki májusban négy embert gyilkolt meg a brüsszeli zsidó múzeumnál.

- Mehdi Nemmouche letartóztatása után számos kép- és hangfelvételt kaptam a belga bíróságtól. Ezek alapján egyértelműen felismertem – mondta az újságíró szombaton Párizsban. – Mehdi Nemmouche bántalmazott engem. Nem tudom, hogy bántalmazott-e más nyugati túszokat is. Azt viszont hallottam, ahogy szíriai foglyokat kínzott ugyanabban az épületben, ahol bennünket is fogva tartottak. Egy kórház alagsorában voltunk, úgy 50-80 köztörvényessel együtt az Iszlám Állam nevű csoport rabságában.

Nicolas Hénin áprilisban szabadult ki, és tért haza Franciaországba, miután 2013 nyarán túszul ejtették, és tíz hónapon át fogságban tartották. Két fogolytársát, James Foley és Steven Sotloff amerikai riportereket később lefejeztek a dzsihádisták.

A 29 éves Nemmouche maga is francia állampolgár – egyike annak a kilencszáznak, aki a szíriai polgárháborúba ment harcolni.

Ügyvédje, Apolin Pepiezep azt mondta, senki sem kérdezte Nemmouche-tól, hogy járt-e Szíriában. – Ha kérdezik, nem tagadta volna. De nem kérdezték, nem érdekelte őket, hogy mit csinált ott. A belga nyomozók csak a brüsszeli merényletet vizsgálták – mondta a terrorista ügyvédje.

Nemmouche-t Franciaországban fogták el, röviddel azután, hogy május 24-én négy embert gyilkolt meg a brüsszeli zsidó múzeumnál: két izraeli turistát, egy belga múzeumi alkalmazottat és egy francia nőt.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Kijárási tilalom az ebola miatt Sierra Leonéban