rendkívüli hír

Ebola: sorsdöntő hetek következnek

Éppen ezt olvassa:

Ebola: sorsdöntő hetek következnek

Betűméret Aa Aa

Órák választják el a világot attól, hogy elveszítse az utolsó csatát is abban a háborúban, amelyet minden idők legsúlyosabb Ebola-járványa ellen vív. Erre figyelmeztetett a héten az “Orvosok határok nélkül” nemzetközi szervezet, amely neheztel a Nyugatra mondván, hogy késve reagált.

A portugál állami televízió összeállítása.

A higiéniai és egyéb megelőző intézkedéseket mostanra mindenhol bevezették. Az érintett országok megtesznek mindent, amit csak tudnak azzal a kevés eszközükkel, amilyük van. Ráadásul a karanténok Libériában, Sierra Leonéban és Guineában megkasztották a betakarítást, és fölsrófolták az élelmiszerárakat. Az éhség kihajtja a betegeket az elzárt területekről, próbálnak ennivalóhoz jutni, és ezzel őrült pánikot keltenek. A mindennapokban így néz ki az, amit az ENSZ úgy fogalmaz, hogy nő a fertőzés veszélye.

A világszervezet legfőbb Ebola-koordinátora arról beszélt a minap, hogy eddig a szakemberek minden próbálkozása hiábavalónak bizonyult, nem tudták megállítani a járványt, és ez minél tovább marad így, annál valószínűbb, hogy végleg elvesztik a kontrollt fölötte.

Versenyt futunk az idővel, úgyhogy most minden megoldás szóba jöhet. A héten egy újabb oltóanyag humán kísérletei kezdődnek el. Egy brit, egy gambiai és egy maui önként jelentkezőnek adják be a szert. A lehetséges mellékhatások miatt szigorú megfigyelés alatt lesznek.

Az ENSZ egészségügyi világszervezetének főigazgatója azt mondja, hogy két-három ígéretes oltóanyagot tartanak nyilván. Nagyon fontos – teszi hozzá -, hogy a tudósok együtt próbáljanak meg kezdeni valamit ezzel a rendkívüli helyzettel.

Az amerikai járványügyi központ igazgatója szerint az Ebola-vírus még megfékezhető, de ennek az esélye rettentő gyorsasággal, mondhatni percről percre fogy.

A WHO szakértői csak arra várnak, hogy kiderüljön, működik-e a vakcina, mert ha igen, azonnal indulhat a gyártás, garantálják, hogy lesz elég oltóanyag. Szerintük az igazán aggasztó az, hogyan lehet megakadályozni, hogy a betegek tovább adják a fertőzést másoknak.

Az amerikai járványügyi intézet igazgatója arra figyelmeztet, hogy a világon bárhol felbukkanhatnak ebolás betegek. Ahogyan a vírus bekerült Nigériába és Szenegálba, úgy felbukkanhat más országokban is. Úgyhogy amíg ennek nem tudjuk útját állni, mindenki veszélyeztetett.

Hírességek közzétettek a minap egy petícióit az interneten. Azt mondják, igazságtalan elszigetelni azokat az országokat, amelyeben tombol az Ebola. Humanitárius folyosót követelnek, ahol a kereskedelem és a lakosság ellátása zavartalanul folyhat.

Az Ebola-járvány első európai áldozata egy spanyol lelkész volt, akit augusztus közepén szállítottak haza Libériából. Ugyanabban a madridi kórházban, amelyben Miguel Pajarest az orvosoknak nem sikerült megmenteniük, egy fertőzött apáca meggyógyult.

A spanyol állami televízió riportja.

Juliana Bonoha felépülése után sajtótájékoztatót tartott, ahol először is köszönetet mondott mindazoknak, akik a betegágya mellett vagy a távolban küzdöttek az életéért. A spanyol kormánynak, az orvosoknak és az ápolóknak külön-külön is hálát adott azért, hogy még életben van.

Mosollyal az arcán, a nyilvánosságtól kissé megilletődve, az apáca hosszan sorolta, ki mindenkinek tartozik hálával, végül kitért arra is, hogy nincs perc, amikor ne gondolna azokra, akiket otthagyott Libéria fővárosában.

Úgy fogalmazott, hogy lelke és gondolatai egy része mindig Monroviában jár. Képtelen feledni azokat a betegeket, akik olyan reménytelen körülmények között küzdöttek az életükért.

Juliana Bonoha, aki kapott lehetőséget arra, hogy Spanyolországba kerüljön, és ott meggyógyulhatott, arra kérte a világot, segítsen minden erejével azoknak, akiknek ott helyben kell felvenniük a harcot az Ebolával. Mesélt arról is, mekkora boldogság volt számára megtudni, hogy egy társa a csodával határos módon felépült a halálos kórból. Ezzel együtt számára súlyos lelki teher – mondta-, hogy ő Spanyolországban van, a többiek pedig otthon maradtak. Egyelőre nem tehet mást, minthogy fohászkodik az életükért.

Az apáca, aki túlélte az Ebolát Madridban, Pajares atyát szentnek nevezte. Azt mondta, nem volt egy teremtett lélek sem, akit a misszionárius ne szeretett volna. Példaképének tekintette – tette hozzá sírással küszködve.

Arra kérdésre, visszatér-e Libériába, az apáca azt válaszolta, ő készen áll erre, feljebbvalói döntésére vár.

Kevés a helyszíni felvétel. Az a pár tudósítás, amely eljut Európába, bejárja a tévétársaságok műsorait. Közülük egy különösen drámai. Szeptember elsején készült Libéria fővárosában, Monroviában.

A France 3 összeállítása.

Izgatottan, bottal a kezében egy férfi átvág a paicon, ennivalót keres. Először senki sem mer a közelébe menni, végül köré gyűlnek, és megfenyegetik. A ruháján látják, hogy a karanténból vagy kórházból szökött, vagyis ebolás. Megjelenése hatalmas pánikot kelt.

Egy férfi azt ordítja, hogy ők megmondták a kormánynak, vigye az Ebola-kórházát máshová. Ez az ember aznap már az ötödik, aki kiszökik, és összerondítja a környéket.

Egy nő azt kiabálja, hogy a betegek éheznek, éhen is halnak a kórházban. Ott se enni, se inni nincs mit. Szerinte az elnöknek sokkal többet kellene tennie értük.

Aztán megérkezik a védőruhás különítmény. Megpróbálják meggyőzni a férfit, hogy menjen vissza velük a kórházba. De az ellenáll, úgyhogy kénytelenek megragadni, és felrámolni őt a teherautó platójára. Kitör a tapsvihar. Az emberek megkönnyebülnek egy időre: egészen addig, amíg fel nem tűnik a következő farkaséhes szökevény.

Libériában eddig csaknem 700 embert ölt meg az Ebola.

Mindenki fél a fertőzéstől, az európai riporterek sem nagyon merészkednek most Nyugat-Afrikába. Az egyik svájci tévétársaság újságírói megkockáztatták az utat. Most tértek haza Guineából.

Az ő anyagukból dolgozott az olasz társcsatorna.

Miután kifújták magukat, Maria Pia Mascaro és Pascal Magnin azzal kezdték, hogy szétválogatták, csoportosították a több órányi felvételt, amelyet az Ebola poklában forgattak.

Először úgy nézett ki, hogy nem fognak tudni elutazni, de aztán az Orvosok Határok Nélkül segített nekik. Azt akarták, hogy változtassanak azon a képen, amely Európában az Eboláról él. Számukra ez egy vissza nem térő alkalom volt.

Azért, hogy elkerülhessék a fertőzést, a tévétársaság, a Suisse Romande csináltatott nekik egy fejre tehető kamerát, amely a védőruhára, illetve sisakra is ráfért, így aztán egészen közel mehettek a betegekhez. Azt mesélik, hogy mindketten nagyon vigyáztak magukra.

Ha az ember betartja az előírásokat – mondja Maria -, vagyis elkerüli a betegeket, gyakran mos kezet, ez a vírus nem nagyon képes átkerülni egyik emberről a másikra, mert nem cseppfertőzéssel terjed, mint például az influenza.

Aztán persze volt, hogy mégis megijedtek, teszi hozzá, főleg akkor, amikor az emberek túl közel kerültek hozzájuk, mondjuk egy piacon vagy egy zsúfolt utcán. De azért rettegésről nem volt szó. Inkább úgy élte meg, hogy maga a hely szelleme, atmoszférája hat rá, ami utazáskor természetes. Abban a városban, amelyben első nap megszálltak, nagyon rossz volt a helyzet, mindenki félt, de közben meg mindenki nagyon jól tudta, mire kell vigyáznia. Onnan két órányira volt egy falu, oda is elmentünk. Ott akkor ütötte föl a fejét a betegség. A helyiek hanyatt-homlok menekültek, hátrahagyták a betegeket, a halottakat, annyira megszállta őket a rettegés.

Maria Pia Mascaro et Pascal Magnin dokumentumfilmjét szeptember 17-én adja a svájci állami televízió.