rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Zöld energia, gördülő autókerekekből


hi-tech

Zöld energia, gördülő autókerekekből

Az autók a légszennyezés első számú felelősei, azonban a jövőben akár a tiszta energia forrásai is lehetnek.

A technológia LYBRA névre hallgat, egy speciális gumi padlóburkolóról van szó, amely energiát vesz át a mozgásban lévő járműből. Az autó mozgását, vagyis a kinetikus energiát elektromos energiává alakítja át. A rendszer puha gumiból áll, amely az aszfalt egyes részeire van ráillesztve – a fejlesztés az olasz Underground Power ötlete.

- Amit nyújtani tudunk, nem más mint egy fejlett, okos rendszer, amely energiát képes elszívni az autókból, sőt le is lassítja őket, ami csak növeli az utak biztonságát, és a zöld energia képződésének lehetőségét – magyarázza a cég vezérigazgatója, Andrea Pirisi.

A LYBRA-rendszert úgy tervezték, hogy lassítani tudja az autókat ott, ahol sebességkorlátozásra van szükség, és a kocsi saját energiájával egyenlíti ki a széndioxid-kibocsátást. Ezért főleg körforgalmaknál, zebráknál fektetnének le ilyen speciális szőnyeget, vagy mondjuk bevásárlóközpontok parkolóiban. Mielőtt azonban kereskedelmi forgalomba kerülne, el kell végezni az összes kopásvizsgálatot, hiszen személyautók és teherautók ezreit kell kibírnia, nap mint nap.

- Szóval, a szőnyeg felületén energia gyűlik össze, átkerül egy generátorba, amely a kinetikus és mechanikus energiát elektromos energiává alakítja át – mondja Andrea Pirisi.

Megalkotói szerint a LYBRA a forgalmas területeken évente 100 ezer kWh-nyi energiát képes felfogni a rajta gördülő kerek okozta súrlódásnak köszönhetően. Ugyanekkora energiamennyiség 19 tonnányi olajból állítható elő.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

hi-tech

Hoverbike a horizonton