rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Obama: nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni


Észtország

Obama: nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni

Bármi is a terroristák célja, kudarcot fognak vallani – ezzel reagált az amerikai elnök az Iszlám Állam újabb kivégzésére. Kedd éjszaka tették közzé azt a videót, amelyen már a második túsz, egy újabb amerikai újságíró lefejezését mutatják be.

- Nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni. Ez a borzalmas tett csak erősíti összetartásunkat és elszántságunkat a terroristák elleni harcban. Akik amerikaiakat bántanak, megtapasztalják, hogy nem felejtünk, kezünk messzire elér és igazságot fogunk szolgáltatni – fogalmazott Barack Obama.

Az amerikai elnök Tallinnban beszélt, az észt fővárost a NATO Wales-i csúcstalálkozója előtt ejtette útba. A három balti ország fenyegetve érzi magát a kelet-ukrajnai helyzet miatt.

- Azért jöttem, hogy egyértelmű legyen az Egyesült Államok támogatása. NATO tagországként, az alapszerződés ötödik cikkelye megingathatatlan és állandó védelmet biztosít: Észtország soha sem lesz egyedül – ígérte az amerikai elnök.

Egyelőre nem került szóba az észt elnök felvetése, hogy hozzanak létre állandó NATO támaszpontot országában. Barack Obama azonban arra sürgette az európai tagállamokat, hogy vegyék ki részüket a védelmi kiadásokból.

Az amerikai elnök felidézte, hogy a NATO alapszerződésének ötödik cikkelye garantálja védelmüket. Hozzátette, az Egyesült Államok már fokozta katonai tevékenységét a balti régió három NATO-tagállamában, ami a légi járőrözés és a kiképzések területén a legszembetűnőbb.

Mint Barack Obama fogalmazott, az ukrajnai helyzetet addig nem lehet rendezni, ameddig Oroszország szakadároknak álcázott katonákat küld a keleti országrészbe, valamint pénzeli, felfegyverzi és kiképzi az ukrajnai lázadókat. Az amerikai elnök arról is beszélt, hogy az ukrajnai helyzet rendezéséhez továbbra is szükséges az ország gazdaságának rövid távú nemzetközi támogatása, de még ennél is több lesz a tennivaló.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Líbia

Lakott területre zuhant egy líbiai vadászgép