rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Barack Obama megérkezett az észt fővárosba


Észtország

Barack Obama megérkezett az észt fővárosba

Az amerikai elnök szerdán megerősíti majd az Egyesült Államok elkötelezettségét a NATO kollektív védelme mellett. Ezzel nemcsak a három balti államot kívánja megnyugtatni, hanem a szövetség többi keleti tagállamát is.

Tallinnban Obama a kétoldalú tárgyalásokon felül együttesen is megbeszélést folytat majd az észt, a lett és a litván elnökkel, valamint észt és amerikai katonákkal találkozik majd és fiatalok előtt is beszédet mond.

Az amerikai elnök csütörtökön részt vesz majd a NATO vezetőinek walesi tanácskozásán, az első nap Afganisztán lesz a téma és összeül a NATO-Ukrajna bizottság is.

A csúcs második napjának témája a NATO és a transzatlanti kapcsolatrendszer jövője lesz.

Obama európai útja pénteken zárul.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

automata fordítás

Irak

Újabb amerikai újságíró lefejezéséről posztolt videót az Iszlám Állam