rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Az állami ünnep alatt is tüntettek Hongkong demokratizálásért


Kína

Az állami ünnep alatt is tüntettek Hongkong demokratizálásért

Szinte a teljes politikai vezetés jelenlétében emlékeztek meg katonai tiszteletadással szerdán Pekingben Kína második világhaborús győzelméről Japán felett.

A Kínában a győzelem napjának nevezett, egyébként összesen tizenöt percig tartó ünnepséget élőben közvetítette az állami televízió.

A ceremónia helyszíne a “Kínai népi ellenállás a japán agresszió ellen” nevű emlékmű volt, ahol nyolcvan éve először csaptak össze a kínai nacionalista Kuomintang csapatai a japán hadsereggel.

Hszi Csi-ping elnök és Li Ko-csiang kormányfő mellett a teljes kommunista pártvezetés is kivonult.

Az egyperces csend után galambok és léggömbök reptetéssel igyekeztek kifejezni Kína szándékát a világbékére.

Hongkongban ezzel egyidőben kilenc aktivistát vettek őrizetbe, akik a különleges igazgatású kínai régió kormányzója, Lőng Can-jing győzelem napi megemlékezésének idején is – az elmúlt napokhoz hasonlóan – a területi választások teljes demokratizálásáért tüntettek.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Megölhették a szomáliai dzsihádisták vezetőjét