rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Ukrajna megkapja az IMF-segélycsomag újabb részletét


gazdaság

Ukrajna megkapja az IMF-segélycsomag újabb részletét

Ismét pénzt kap Ukrajna az IMF-től, a nemzetközi valutaalap jóváhagyta a hitelcsomag második 1,4 milliárd dolláros részletének átutalását. Az indoklás szerint Kijev minden feltételnek eleget tesz.

Az IMF ugyanakkor arra figyelmeztette Ukrajnát, hogy az orosz szeparatistákkal folytatott harc alááshatja a hitelprogram sikerét.

Az IMF májusban hagyta jóvá a két évre szóló, 17 milliárd dolláros segélyprogramot Ukrajnának. Az első 3,2 milliárd dolláros részletet akkor át is utalták.

Ukrajnának idén több mint 8 milliárd dollárnyi adósságot kell visszafizetnie, ebből 2,9 milliárd dollárt az IMF-nek, ezen kívül van 1 milliárd dollár euróhitele és csaknem 3 milliárd dollárt kell törlesztenie a belföldön kibocsátott dollárkötvények után. Ezeken felül még Oroszországnak is tartozik több mint 5 milliárd dollárral a gázszállításért.

Azt egyelőre nehéz kiszámolni, hogy a katonai és gazdasági konfliktus Oroszországgal milyen károkat okoz Ukrajnának, mennyire veti vissza a gazdaság fejlődését, de közgazdászok arra számítanak, hogy az ország még mélyebbre süllyed a recesszióban.

Júliusban az IMF úgy számolt, hogy idén 6,5 százalékkal zsugorodik a gazdaság.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

gazdaság

Növekvő munkanélküliséggel és stagnáló gazdasággal küzd Franciaország