rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Kiköltözött a hálószobából az angol Childhood zenekar


le mag

Kiköltözött a hálószobából az angol Childhood zenekar

Együttműködésben a

Lacuna (Hézag) – ez a Childhood nevű indie rockbanda bemutatkozó albumának címe. Az együttest két nottinghami egyetemista alapította még 2010-ben. Munkájukat a dél-londoni producer, Dan Carey segítette.

- Másfél évig tartott, amíg a demofelvételeket át tudtuk alakítani oly módon, hogy úgy szóljanak a stúdióban, ahogy azt mi szerettük volna. Elég kacskaringós utat jártunk be – mesélte Ben Romans-Hopcraft.

- Mindig érzel valami demo jelleget, amikor először van alkalmad stúdiókörülmények között dolgozni. Dan Carey segített újragondolni a számokat, amelyeknek jót tett a frissítés – tette hozzá az együttes másik alapítója, Leo Dobson.

A pszichedelikus indie bandára erős hatással volt a kilencvenes évek gitárzenéje és a soul. A debütáló album meghatározó dala a Falls Away című szám. A Childhood tagjai nem unatkoztak a nyáron.

- A japán turné óriási és egyben nagyon fura élmény volt. Hamarosan vissza is térünk. Hihetetlen érzés, hogy ezek a tőlünk oly távol élő emberek ennyire akarnak bennünket – mondta Leo Dobson. – Igen, a japán út meghatározó élmény volt számunkra, de el akarunk menni a világ minden tájára.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

le mag

Háromdimenziós kotta vak és gyengénlátó gyerekek számára