rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A hadsereg fejlesztését jelentette be az ukrán elnök


Ukrajna

A hadsereg fejlesztését jelentette be az ukrán elnök

A Függetlenség napját ünnepelte Ukrajna vasárnap. Az ország 1991-ben kiáltotta ki függetlenségét a Szovjetuniótól. Azóta ennek napja a legnagyobb nemzeti ünnep, amelyet idén beárnyékolt az Oroszországgal megromlott kapcsolat és a kelet-ukrajnai konfliktus. Ezzel foglalkozott az ukrán elnök ünnepi beszéde is.

- Nem mi kezdtük a háborút, azt kívülről erőszakolták ránk. Mi a békét választottuk volna, és a júniusban bejelentett donbaszi béketerv megvalósítását – fogalmazott Petro Porosenko, aki megköszönte a támogatást az Európai Uniónak, az Egyesült Államoknak és a kijevi vezetés mellett felsorakozó országoknak.

Az ukrán elnök arról is beszélt, hogy a belátható jövőben országának folyamatos katonai fenyegetéssel kell szembenéznie. Hozzátette, ezzel meg kell tanulniuk együttélni, Ukrajnának pedig mindig késznek kell lennie megvédeni önmagát. Bejelentette, a hadsereg felszereltségének javítására 40 milliárd hrivnyát, azaz mintegy 700 milliárd forintnak megfelelő összeget költenek 2015 és 2017 között.