rendkívüli hír

Kik azok a jazidik?

Éppen ezt olvassa:

Kik azok a jazidik?

Betűméret Aa Aa

Egyenruhát húztak, fegyvert fogtak, és készek a bosszúra. Az iraki jazidik maroknyi csoportja, közel a kurd határhoz arra készül, hogy visszavágjon az Iszlám Állam dzsihádista terrorszervezetnek azért a vérengzésért, amit népük ellen elkövetett. Közben a világ is lassan felébred az értetlenkedésből.

- Azért vagyunk ebben a táborban, hogy kiképzést kapjunk, és meg tudjuk védeni a családjainkat, a földünket. A kurd erők segítenek nekünk, ételt, egyenruhát és fegyvert is adnak – mondta egy jazidi önkéntes.

A kis vallási közösséget a szunnita dzsihádisták a Szindzsar hegyre űzték, miután csapdába estek, a világ is felfigyelt rájuk. A jazidik etnikailag a kurdokhoz kötődnek. A vallásuk meglehetősen összetett és egyedi. Valamikor a középkorban alkották, ötvözi az ősi perzsák, a kereszténység és az iszlám hitvilágát. Középpontjában egy lázadó angyal áll, akit a muzulmánok ördögnek tartnak, ezért a jazidikat sátánimádónak hiszik.

A jazidik így kerültek a szélsőséges szunniták támadásának középpontjába. Persze láttunk már ehhez hasonlót a világtörténelemben. Az Oszmán birodalom idején 72 népirtást indítottak ellenük.

A Vörös Félhold segélyszervezet szerint 2007-ben csaknem 800 jazidival végeztek autóba rejtett pokolgéppel.

Az iszlám fundamentalizmus több ezer jazidit kényszerített otthona elhagyására, többségük Európában keresett menedéket. Németországban jelentős közösség él, de Grúziában, Azerbajdzsánban és Törökországban is új otthonra leltek. De az igazi hazájuk Észak-Irakban van.

- Nem tudom, hogy valaha visszatérhetünk-e, persze, ha nem változik a helyzet, akkor nem is akarunk visszatérni a Szindzsár hegyre, csak megölnének minket – mondta egy menekült.

Hogy hol találhatnak biztonságos otthonra a jazidik, még kérdéses. A hagyományos éves vallási összejövetelüket már jó ideje nem tarthatják meg a támadásoktól tartva. Legszentebb helyük, a Lalesh templom menekültközponttá vált.