rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Dél-Korea: közeledne Ferenc pápa Kínához


Korea

Dél-Korea: közeledne Ferenc pápa Kínához

A Dél-Koreában tartózkodó Ferenc pápa vasárnap misét mutatott be az Ázsiai Ifjúsági Találkozón részt vevő többezer hívőnek. Az Ázsia minden részéről ide érkező fiatalok rendezvényének ez volt a lezárása. A találkozóra több mint száz kínai is tervezte, hogy elmegy, de végül csak a felét engedték odautazni.

A Vatikán évek óta próbál párbeszédet kezdeményezni Kínával. A pápa repülőgépe engedélyt kapott arra, hogy átrepülhessen a kommunista ország légterén, ilyen most fordult elő először. A gépről a katolikus egyházfő jókívánságát küldte Pekingnek, és azt üzente, hogy imádkozik a kínaiakért.

A pápa szerint a katolikus egyháznak toleránsnak és nyitottnak kell lennie különösen a vallásilag sokszínű Ázsiában. A Szöultól száz kilométerre lévő Hemiben a pápa 22 ázsiai ország mintegy 70 püspökével találkozott, és az egyház feladatairól beszélt. Azt is kérte, hogy azok az országok, amelyeknek nincs diplomáciai kapcsolata a Szentszékkel – elsősorban Kína és Észak-Korea, valamint egyebek közt Afganisztán, Szaúd-Arábia és Vietnam is – kezdjenek párbeszédet a Vatikánnal.

Ferenc pápa teljesítette egy ígéretét is: megkeresztelte a szöuli kompkatasztrófa egyik áldozatának apját. A férfi, több gyászoló szülővel együtt, pénteken találkozott az egyházfővel. Akkor kérte a pápát, hogy keresztelje meg őt. A Ferenc nevet vette fel a keresztségben.