rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Eltemették a Gázában meghalt olasz riportert


Olaszország

Eltemették a Gázában meghalt olasz riportert

Toszkánai szülővárosában temették el azt az olasz riportert, aki a Gázai övezetben vesztette életét szerdán. Simone Camilli gyászszertartását Pitiglianóban, a Szent Péter-Pál székesegyházban tartották péntek délután.

A videóújságíró volt az első külföldi tudósító, aki a gázai harcokban halt meg. Simone Camilli öt sorstársával együtt akkor kapott halálos sebet, amikor palesztin tűzszerészek egy fel nem robbant bombát próbáltak hatástalanítani a tűzszünet idején.

A temetésen a rokonok, barátok és kollégák mellett ott volt az AP hírügynökség vezérigazgatója is. Bár személyesen nem ismerte közelről beosztottját, azt mondta: a munkájából ítélve szenvedélyesen szerette, amit csinált, főként a háborúk emberi oldalát akarta megmutatni – emlékezett rá Gary Pruitt, az Associated Press főnöke.

A 35 éves riporter holttestét katonai repülőgépen szállították haza Olaszországba, csütörtök éjjel. A koporsót együtt fogadták Camilli szülei, élettársa, Ylva Van de Berg, és velük együtt Federica Mogherini olasz külügyminiszter.