rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Putyin: Oroszország kiáll nemzeti érdekei mellett


Oroszország

Putyin: Oroszország kiáll nemzeti érdekei mellett

Oroszország kiáll magáért, de nem szeretné megszakítani a kapcsolatait külföldi partnereivel – ezt mondta Vlagyimir Putyin az Ukrajnától márciusban elcsatolt Krím-félszigeten.

A miniszterek és parlamenti képviselők előtt elhangzott beszédet csak az orosz állami televízió rögzítette, majd a csatorna hang nélkül adta tovább az Európai Műsorsugárzók Uniójának, így itt, az Euronews-on is így tudjuk csak megmutatni.

Hírügynökségi beszámolók szerint az orosz elnök közölte, mindent megtesz azért, hogy minél előbb véget érjen az ukrajnai válság. Hozzátette, Moszkva nem törekszik arra, hogy fegyveres erővel érvényesítse nemzeti érdekeit. Szerinte ugyanakkor nem hagyhatják, hogy bárki lekezelően viselkedjen velük.

Elemzők szerint Putyin beszéde meglepően békülékeny hangvételű volt.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Békében reménykedik a lakosság Gázában és Izraelben is