rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A magyar gazdaság nőtt, Európáé nem


Gazdaság

A magyar gazdaság nőtt, Európáé nem

Az európai gazdaság stagnált a második negyedévben – jelentette az Európai Unió statisztikai hivatala csütörtökön.

Ez akár figyelmeztető jel is lehet a tagállamok számára, amelyeknek gazdasága máris megérezte azon korlátozások hatását, amelyet Oroszország az ellene bevezetett szankciók miatt hozott az EU- államok ellen.

A német GDP 0,2 százalékkal csökkent az első negyedévhez képest. Elemzők nem visszaesésre, hanem stagnálásra számítottak, és véleményük szerint a növekedés csak átmenetileg tört meg, és tartós visszaeséssel nem kell számolni.

Egy pénzügyi szakember szerint a német gazdaság az utóbbi hónapokban és években remekül teljesített:

- Hála istennek, csodálatos gazdasági helyzetnek lehettünk tanúi az utóbbi . De nyilvánvaló, hogy a jelenlegi helyzet megnehezíti majd a dolgokat.

A francia gazdaság stagnál. A kormánynak így be kellett látnia, hogy képtelen tartani a költségvetési deficit célját. Az olasz gazdaság recesszióban van, 2008 óta harmadjára.

Magyarország GDP-je 3,9 százalékkal nőtt 2014 második negyedévében az egy évvel korábbival összevetve, ez 2006 első negyedéve óta a legmagasabb ütemnek számít.