rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Mubarak tagadta, hogy utasítást adott a tüntetők megölésére


Egyiptom

Mubarak tagadta, hogy utasítást adott a tüntetők megölésére

“Az a Mohamed Hoszni Mubarak, aki most önök előtt áll, soha nem rendelte el a tüntetők megölését. Soha nem rendelte el az egyiptomiak vérének kioltását” – ezt mondta a kairói bíróságon a volt egyiptomi elnök.

Hoszni Mubarak azt állította, hogy önként adta át a hatalmat 2011-ben, hogy az ország ne omoljon össze. Három és fél évvel ezelőtt, az arab tavasz során több héten át tartó zavargások után buktatták meg Mubarakot.

A 86 éves egykori államfőt a tüntetők megölése miatt egyszer már életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, de fellebbezett. Most egy korrupciós ügy miatt ül, azért három évet kapott. Van, aki szerint nem szabadna így bánni a volt tábornokkal.

- Hoszni Mubarak nem érdemli meg, ami történik vele. Igazi hazafi. Büszkék vagyunk rá, mert hagyta, hogy a hadsereg megvédje a nemzetet az ellenségtől – mondta egy kairói férfi.

Mubarak után az azóta már szintén megbuktatott Mohamed Morszi lett az elnök, akit Abdul Fattah asz-Szíszi követett. Sokak szerint a nílusi forradalom változást hozott az ország életében.

- Annak köszönhetően kezdődött minden, szabadabbak lettünk – fogalmazott egy egyiptomi férfi.

A rendkívül rossz egészségi állapotban lévő Hoszni Mubarak ügyében várhatóan szeptember 27-én hoznak ítélet.