rendkívüli hír

London fegyvert szállít a kurdoknak Irakba

Éppen ezt olvassa:

London fegyvert szállít a kurdoknak Irakba

Betűméret Aa Aa

Az Egyesült Államok után Nagy -Britannia is úgy döntött, hogy fegyvert szállít a pesmergáknak Irakba.

A kurd fegyveresek – az iraki hadsereggel ellentétben – már azóta élethalál harcot vívnak az Iszlám Állam terroristáival, hogy azok az északi határsáv felől lerohanták Irakot.

Az amerikai védelmi miniszter bejelentette, hogy Washington újabb egységet, ezúttal 130 katonát küld Irakba elsősorban azért, hogy kimenekítsék a civileket a hegyekből az ország északi peremén. Chuck Hagel azt hangsúlyozta, hogy ezzel az Egyesült Államok nem vállal a korábbihoz hasonló szerepet az iraki válság megoldásában, ami most az iraki biztonságiak dolga, az amerikai katonák csupán támogatják a harcukat.

Eközben legalább politikai megbékélést hozhat, hogy az iraki elnök kinevezte kormányfővé az exminiszter Haider Al-Abadit. A kiszorított exkormányfő, Nuri Al-Maliki ugyan még nem adta fel, de támogatója nem nagyon maradt mostanra Irakban.