rendkívüli hír

rendkívüli hír

Ferenc pápa Dél-Koreába látogat

Éppen ezt olvassa:

Ferenc pápa Dél-Koreába látogat

Betűméret Aa Aa

Ferenc pápa szerda délután elhagyta Rómát, hogy Dél- Koreába repüljön. Az egyházfő első ázsiai útja öt napig tart majd.

A Távol-Keleten utoljára több mint 20 éve járt pápa, II. János Pál, az Ifjúsági Világnapokon Manilában.

Ferenc pápának ez a harmadik külföldi útja a Brazíliába és a Szentföldre vezető utazásait követően.

Útjának egyik célja a Hatodik Ázsiai Ifjúsági Találkozó meglátogatása. Az egyházfő találkozik egyházi és politikai vezetőkkel, nyomorgókkal, betegekkel és a dél-koreai abortuszellenes mozgalom tagjaival. Az egyházfő augusztus 18-án a szöuli székesegyházban mutat be misét, amelyet a két Korea – a kommunista vezetésű Észak-Korea és a tőkés berendezkedésű Dél-Korea – békéjéért ajánl fel. A meghívást a misére az észak-koreai hatóságok nem fogadták el.

A dél- koreaiak 10 százaléka katolikus. A közösség lélekszáma az utóbbi tíz évben 30 százalékkal nőtt.

Ez a nő azt mondja, országa sok nehézséggel nézett szembe mostanában, így reméli, hogy Ferenc pápa látogatása segít megoldani ezeket az ő kegyelmének segítségével, különösen az Észak- és Dél-Korea közötti konfliktust.

A szöuli polgármesteri hivatal becslése szerint mintegy egymillióan fognak részt venni az augusztus 18-i misén, amelyet a pápa látogatásának utolsó napján cerebrál majd a békéért.

Az egyházfő programjának részeként 124 koreai mártírt avat boldoggá, és találkozik azokkal a koreai nőkkel is, akik a második világháború alatt a japán katonák szexuális rabszolgáivá váltak.

Képviselőjük szerint találkozásuk a pápával vigasztaló lesz, és segít majd az asszonyoknak meggyógyulni.

- Ez szintén nyomást gyakorol majd a japán kormányra és a nemzetközi közösségre. Remélem, a találkozó lendületet ad az egykori szexrabszolgák problémájának megoldásának.

Többen azt várták, hogy a pápa olyan látványos gesztust tesz, mint Betlehemben, és meglátogatja a két Korea között húzódó demarkációs vonalat. Ilyen program azonban nem szerepel az egyházfő terveiben.

Ferenc pápa találkozik az áprilisi dél-koreai kompkatasztrófa túlélőivel és az áldozatok hozzátartozóival. A Szevol nevű komp balesetében legalább 293-an veszítették életüket.

A pápa külpolitikája legfontosabb feladatának a megegyezés, a béke előmozdítását, valamint a geopolitikai feszültségek megoldását tekinti.

Múlt vasárnapi Rómában megemlítette a Gáza és Izrael közötti háború elfajulását, és arról beszélt, hogy megrémíti az iraki helyzet.

Majd bejelentette, hogy Koreába utazik, és kérte a híveket, hogy imádkozzanak érte.