rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Gázai övezet: folytatódó támadások mindkét oldalon


Izrael

Gázai övezet: folytatódó támadások mindkét oldalon

Egyelőre remény sem látszik újabb tűzszünetre Izrael és a Hamász között. A radikális palesztin szervezet rakétákkal lövi az izraeli településeket, a zsidó állam pedig folytatja a légicsapásokat. Az egy hónapja kezdődött katonai akcióban eddig 1880 palesztin és 64 izraeli vesztette életét.

Az izraeli kormány pénteken tárgyalta a helyzetet, álláspontjuk szerint amíg a Hamász rakétákat lő rájuk, addig folytatják a légicsapásokat.

- Először is, folytatnunk kell a harcot. Lőnek ránk, tehát vissza kell lőnünk. De nem akkora erővel, mint ahogy ránk lőttek, hanem még nagyobbal – mondta Cipi Livni, izraeli igazságügy-miniszter.

Egy izraeli férfi megsebesült pénteken a Gázai övezet határánál, amikor becsapódott a Hamász egyik rakétája. Délig harminchárom rakétát lőttek ki izraeli célpontokra, ebből huszonhat becsapódott, hármat a levegőben elfogtak, négy pedig még a Gázai övezetben esett le..

Gáza városban egy bevásárlóközpontot is találat ért pénteken. A bombázásban egy tízéves palesztin gyerek életét vesztette, tizenegyen megsebesültek.