rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Juncker: még nem ért véget a válság


Görögország

Juncker: még nem ért véget a válság

Európa közelít a pénzügyi-gazdasági válság végéhez, de még nem ért oda – ezt mondta első hivatalos külföldi útján, Athénban az Európai Bizottság megválasztott elnöke.

A novemberben hivatalba lépő Jean-Claude Juncker szerint várható még nehéz időszak, ezért reagálni kell a felmerülő problémákra.

- Még nem ért véget a válság, így további erőfeszítéseket kell tennünk. A kormányoknak még több pénzt kell megtakarítaniuk, és ez nem csak a dél-európaiakra vonatkozik – fogalmazott Juncker.

A bizottság leendő elnöke megdicsérte Athén elmúlt évekbeli erőfeszítéseit, és emlékeztetett arra, hogy az Eurogroup vezetőjeként folyamatosan védte Görögország uniós tagságát. Nem véletlenül fogadták örömmel Athénban.

- Görögországban többet várnak Junkertől, mint Barrosótól vártak. Az emberek bíznak benne, hogy az olyan fajsúlyos kérdéseket, mint a munkanélküliség vagy a szociális biztonság jobban fogja kezelni – nyilatkozta Dimitris Ciodrasz politikai elemző.

A görög gazdaság hosszú idő után, idén végre növekedni fog. Az export, a turizmus és a beruházások élénkülése miatt fél százalék körüli bővülést várnak.

- Jean-Claude Juncker athéni látogatásának több oka volt. Először is megköszönte Antonisz Szamarasz miniszterelnöknek, hogy támogatta abban, hogy ő lehessen az Európai Bizottság elnöke, másrészről pedig arra kérte a görög kormányt, hogy folytassa a megkezdett reformintézkedéseit – jelentette Stamatis Giannisis, az Euronews athéni tudósítója.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Az első világháborúra emlékeztek Liège-ben