rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Az első világháborúra emlékeztek Liège-ben


Belgium

Az első világháborúra emlékeztek Liège-ben

Többszázan vettek részt az első világháborús megemlékezésen Liège-ben. A felvonulást a hősi emlékmű közelében tartották. A résztvevők szerint ilyenkor nem csak a múltra, hanem a most zajló katonai akciókra is összpontosítani kell.

- Örömteli, hogy azokra a katonákra emlékezünk, akik elkötelezettek voltak, és az életüket adták a háborúban – nyilatkozta egy turista.

- Jeleznünk kell a fiataloknak, hogy bármelyik pillanatban történhet valami rossz, hiszen most is számos konfliktus van világszerte – mondta ez a középkorú nő.

Az első világháborúban több mint 15 millióan vesztették életüket. A Magyar Hadtörténeti Levéltár 1927-es adatai szerint 531 ezer magyar halt meg a csatákban.

- Az első világháború 100. évfordulójára több könyv, publikáció és dokumentumfilm is készült. A kérdés, hogy szükség van-e megemlékezésre. Nos, a válasz igen, mert ez is azt mutatja, hogy Európa vezetői tisztában vannak a történelemmel, és azzal, hogy ők is felelősek a jelenért és a jövőért – hangsúlyozta Rudolf Herbert, az Euronews tudósítója.