rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

"Párizsban könnyebb hazafinak lenni, mint Zsitomirban"


interjú

"Párizsban könnyebb hazafinak lenni, mint Zsitomirban"

Andrej Kurkov nemzetközileg elismert ukrán író, könyveit harminc nyelvre fordították le. Az ukrán identitásról, mindent megrázó történelmi eseményekről, irodalomról és ezek kapcsolatáról beszélgettünk vele.

“Ötszáz méterre lakom a Majdantól” – ezekkel a szavakkal indítja Andrej Kurkov író, újságíró beszámolóját azokról az eseményekről, amelyek az elmúlt hónapokban gyökeresen megváltoztatták Ukrajnát. Kurkov 1996-ban nemzetközi sikert ért el a Halál és a pingvin című könyvével, idén pedig a francia becsületrendet is megkapta. A Majdani napló promóciós turnéján az írót Maria Jescsenko kérdezte.

Euronews: – A könyveit harminc nyelvre fordították le, sokat utazik, felolvasásokat tart, beszélget az olvasókkal. Ha módja lenne arra, hogy egyetlen sztereotípiát végleg eloszlasson Európában Ukrajnával kapcsolatban, melyik lenne az?

Andrej Kurkov: – Először is azt a régi klisét, amelyet sok külföldi újságíró még ma is használ, hogy Ukrajna két részre oszlik, az oroszpárti keletire és az Európa felé hajló nyugatira. Amikor egyetemistákkal találkozom, nem látok különbséget egy donyecki fiatal és egy lvivi között. A diákok mindenütt egyformák, sokkal inkább kötődnek Európához, mint Oroszországhoz, a karrierjükre és a jövőjükre gondolnak. Ugyanakkor a társadalom többsége még a volt Szovjetunióban született. Nagyon nehéz ezeknek az embereknek a hozzáállásán változtatni, de muszáj közös nevezőre jutni.

- Könyvében, a Majdani naplóban Ukrajnát egy beteg gyerekhez hasonlítja, akinek az ágya mellett aggódó felnőttek állnak – az Európai Unió és az Egyesült Államok. De ha Ukrajna afféle beteg gyerekként lenne az unió tagja, nem kellene attól tartani, hogy ez a bélyeg örökre rajta marad, és az országnak évekig kell fizetnie Európának azért, hogy megmentették?

- Nem hiszem, hogy ez a veszély fennállna, mert Ukrajna ebben a beteg gyerek-állapotában nem lesz az Európai Unió tagja. Először nyilván valahogy kezelni kell. Másrészt mindig lesz másik beteg gyerek, akiről Európának gondoskodnia kell. Végső soron Ukrajna valami egyedülállót hozhatna a páneurópai szociális és kulturális térbe. Minden egyes európai nemzet újra felértékelhetné a tagságát, mert Ukrajna komoly küzdelmet folytat a közeledésért Európához, és mindez a nemzet méltóságának helyreállításával kapcsolódik össze. Európának muszáj ezt látnia.

- Kilenc évig írta “Egy lövés földrajza” című trilógiáját. Ebben az úgynevezett homo sovieticus-t, a szovjet mentalitást tanulmányozza. Mit ért ez alatt?

- A szovjet mentalitás lényege, hogy csak a tömeges jelenségek számítanak, az egyénnek, legyen az bárki, sem szerepe, sem értéke nincsen, kivéve ha vezetőről van szó. Ukrajna ezt sosem fogadta el, mert az ukránok átlagos európai individualisták, amiről nekem mindig egy egészségesen önző parasztgazda képe jut eszembe. Ha arról van szó, keményen érvelnek, hogy hol van a telekhatár, de nem lelkesednek az ötletért, hogy belépjenek valami nagy pártba.
Az utóbbi világos jele Ukrajnában annak, hogy az illető nem normális, ezért van száznyolcvannégy politikai pártunk, anélkül hogy akár egynek is lenne következetes ideológiája. Minden ukrán képes arra, hogy valóra váltsa az álmát, és rendszerint meg is teszi, ha tudja, hogy ez egyedül rajta múlik, és nem a rendszeren, a párttitkáron, az államfőn vagy bárki máson.

- Milyen szerepet játszhat az értelmiség azon a nehéz válaszúton, ahol Ukrajna az utóbbi időszakban találta magát?

- Az íróink meglehetősen jók a nyilvános vitákban. Közülük sokan tehetséges bloggerek, akik fontos problémákat vetnek fel az írásaikban. Most viszont aktív és dinamikus vitára van szükség, szavak, ötletek és filozófiai felvetések versenyére. Több mint tizenöt év alatt bejártam a könyveimmel Franciaországot, de többet beszéltem közben az embereknek Ukrajnáról, mint a könyveimről. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy ma Franciaországban sokkal többet tudnak Ukrajnáról, például végre meg tudják különböztetni Oroszországtól.

- Egyetért azzal, hogy sokkal könnyebb egy sikeres és virágzó országban hazafinak lenni, mint egy olyanban, amely mély válsággal küzd?

- Hát persze, nagyon élvezetes dolog francia hazafinak lenni, imádni az Alpokat, Annecy-t, Párizst vagy Strasbourgot. Sokkal nehezebb bármiféle hazafiasságot érezni Zsitomirban és a környékén. De amikor egy ország történelmében elérkezik az igazság pillanata – amikor a léte forog kockán – akkor a hazafiasság érzése mindenkiben felerősödik, tekintet nélkül arra, hogy hol született, vagy milyen nyelvet beszél. Ha valakinek ukrán útlevele van, ha rájön, hogy a szülőföldjének segítségre van szüksége, úgy tűnik, késztetést érez arra is, hogy bármit megtegyen az ország túléléséért. Ez a hazafias érzés új politikai vezetőket teremt egy olyan generációból, amely nagyon különbözik a poszt-szovjet, poszt-kommunista korosztálytól.

- A kulturális élet sok képviselője – írók, filmrendezők, fotósok – foglalkozik a téli ukrán eseményekkel, megörökíti azokat a műveiben. Ön hol látja a határt a történelmi fordulópont tiszteletteljes megörökítése és a jól eladható téma aprópénzre váltása között?

- Emlékszem, 1986-ban, amikor a csernobili atomerőmű felrobbant, valaki megkérdezte tőlem, mikor írok már róla egy könyvet. Azt válaszoltam, soha, mert az igazi dráma volt, egy rettenetes tragédia, amely milliók életét változtatta meg. Ez a dokumentarista próza terepe. Aztán ott volt a narancsos forradalom kétezernégyben, és azonnal kijött öt-hat könyv és két-három film. Egy csomó tündérmese-szerű szerelmes történet a Maidanról. Ezeket a sztorikat mára mind elfelejtették, mert a valós események annyival drámaibbak voltak annál, mint amit ezek az írók és filmrendezők ki tudtak találni. Ugyanezt lehet elmondani a mostani téli történésekről. Akármilyen tehetséges is egy író, lehetetlen az igazsághoz hűen és hihetően visszaadni azokat az eseményeket, azokat a létező karaktereket – becsületes, őszinte és kitartó embereket – akik ott voltak. A valóság annyira drámai volt, hogy ahhoz nem szabad hozzányúlni, úgy kell megmaradnia, ahogy volt.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

automata fordítás

interjú

euronews exkluzív - Szemtől szemben Nibalival