rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Új jelszó a Lakersnél: Fő a védekezés!


Sport

Új jelszó a Lakersnél: Fő a védekezés!

Bemutatták a Los Angeles Lakers új vezetőedzőjét,
Byron Scottot. Az 53 éves edző 2018-ig irányíthatja
az amerikai kosárlabdaligában eddig 16-szor diadalmaskodó együttest.

A sárga-lilákkal játékosként három bajnoki címet szerző Scott a védekezés rendbetételét tartja legfontosabb feladatának.

- A támadás egyszer sikerül, egyszer nem. Lesznek dobások, amelyek bemennek, és lesznek, amelyek nem. De amivel minden egyes mérkőzést kontroll alatt lehet tartani, az a védekezés. Ezt kell a srácoknak megérteniük, ebből nem engedek – mondta bemutatásakor Scott, akit 2008-ban – amikor a New Orleans Hornets mestere volt – az év edzőjének választottak.

A Lakersre ráfér a javulás. A Los Angeles-i csapat – 27 győzelem mellett 55 vereséggel – története egyik legrosszabb szezonját zárta tavasszal az NBA-ben.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Sport

Nibali az Euronews-on