HIRDETÉSKatalónia jövőjét is befolyásolhatja a korábbi katalán elnök, Jordi Pujol adócsalási botránya, amely tagadhatatlanul megnehezíti a tartomány függetlenségéről kezdett egyeztetéseket a spanyol kormánnyal. De volt már példa arra, hogy csak egy korrupt politikus bukott meg, az általa képviselt eszme túlélte a válságot.
„Olyan, mintha a politikai apám lenne” – mondta a megtört Artur Mas katalán elnök, amikor a térség függetlenségéért évtizedek óta harcoló vezéralak, a most 84 éves Jordi Pujol adócsalási botrányára volt kénytelen reagálni. A veterán politikus a Katalán Demokratikus Konvergencia (CDC) párt alapításával robbant be a köztudatba 1974-ben. 1980-ban a közösség első autonóm parlamenti választásán az akkor már Konvergencia és Unió (CiU) párt jelöltjeként Katalónia elnökének választották, majd még négyszer, mandátuma 2003-ig szólt.
Bár pályafutását Katalónia önállósága határozta meg, politikájában mégis megjelenik az integráció: Európa egységét a régiók egységeként képzelte el. Felismerte, hogy egyes térségek érdekei eltérhetnek országuk vagy akár a kontinens érdekeitől, de ezért gyorsabb és hatékonyabb választ is adhatnak a gazdasági, politikai és szociális kihívásokra.
A politikában eltöltött csaknem 30 év alatt Pujol fedhetetlen és megbízható vezetőnek tűnt. Elkerülték a botrányok mind a politikai szövetségek, mind a magánélete területén. A katalánok úgy tekintettek rá, mint a bölcs családfőre, aki a következetes és megkérdőjelezhetetlenül jó döntéseinek köszönhetően nyugalmat és biztonságot jelent az egész famíliának. Ezért érte őket hideg zuhanyként, amikor múlt pénteken Jordi Pujol beismerte: három évtizeden át csalt adót, vagyona jó részét pedig külföldön rejtegette a hatóságok elől.
A vallomás gyakorlatilag lenullázta eddigi eredményeit és kiváltságait. Megfosztották a párt tiszteletbeli tisztségeitől, le kellett mondania évi 82 ezer eurós nyugdíjáról, megvonták tőle az irodáját, asszisztenseit és szolgálati gépkocsiját. Noha a pártelnökként saját maga által kinevezett utóda, Artur Mas biztos abban, hogy Pujol botránya nem befolyásolja a katalán függetlenségi folyamatot, mégis nehéz lesz az adócsalás árnyékában a novemberre tervezett népszavazásról és annak esetleges következményeiről egyeztetnie a héten Mariano Rajoy spanyol kormányfővel.
A botrány azért is jött rosszkor, mert a spanyolok kezdik elveszteni bizalmukat politikusaikban. Az utóbbi időszak korrupciós ügyei láttán egyre többen mondják, hogy csalódtak a választott képviselőikben vagy akár a királyi család tagjaiban, egy szóval: vezetőikben. Nincs egy hónapja, hogy a bíróság jóváhagyta a frissen trónra lépett spanyol király, VI. Fülöp húga, Krisztina hercegnő és férje ellen indított adócsalási, illetve pénzmosási ügy vizsgálatának megindítását. Az eljárás 8 és fél millió euró sorsát kutatja, amely jórészt közalapítványokból tűnt el.
Egy éve a fővárosban tüntetéseket is szerveztek, mert a kormányzó konzervatív Néppárt egyes tagjai törvénytelenül kaptak pénzt a szervezettől, miközben a párt több mint 10 éven keresztül részesült „címkézetlen” anyagi támogatásokban különböző tehetős üzletemberektől, például a hatalmas közberuházásokat elnyerő építési vállalkozóktól, vélhetőleg saját érdekeik érvényesítése érdekében. A USAToday úgy számolja, a gazdasági és pénzügyi válság 2008-as kirobbanása óta másfél ezer korrupciós ügyre derült fény Spanyolországban. A Transparency International 2013-as jelentésében pedig azt írta, hogy a visszaélések száma ennél csak a civil háború dúlta Szíriában emelkedett jobban.
Igaz, Magyarország büszke lehetne a spanyolok 40. helyére a Transparency korrupciós országlistáján. A 2013-as összesítésben Budapest a 47. helyen végzett, igaz az unió 28 tagállama között nyolc van, amely rosszabb minősítést kapott ennél.
A magyar pozíció stabilnak tűnik, a látványos spanyol visszaeséssel szemben legfeljebb egy-két helyezést változik évről évre. Ráadásul itthon jelentősen kevesebb „nagyvadat” ér utol egy-egy megvesztegetési vagy csalási ügy, amelyeket jellegük vagy napvilágra kerülésük dátuma miatt könnyen sorolhatnak az érintettek a politikai indíttatású támadások közé, még ha a korábbi budapesti városvezetés fekete bárányává vált Hagyó Miklós viselt dolgait, vagy a kerületi polgármesterek ingatlan-panamáit, esetleg a zuglói kereszt-szakértés kérdését, vagy a tanulóévekben meghamisított diákigazolvány tényét nem rázhatja le magáról egy-egy politikus arcátlan cinizmus nélkül.
A hétköznapok kisebb ügyei, így a trafik koncessziók, közbeszerzések és földbérleti pályázatok körüli gyanúk, vagy akár a hálapénz jelensége ráadásul módszeresen emelik a lakosság ingerküszöbét. A korrupció elleni harc a rendszerváltás óta minden párt kiemelt célja, a 2010-ben kormányra került jobboldali vezetés nyilatkozatot írt alá a hatékony fellépésről az Állami Számvevőszékkel, az akkori Legfelsőbb Bíróság elnökével és a legfőbb ügyésszel. Az előző felsorolásban említett három ügy jóval az összehangolt küzdelem meghirdetése után borzolta a kedélyeket.