rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Nem csak a szirtakit járják Görögországban


Kultúra

Nem csak a szirtakit járják Görögországban

Kalamata, a Peloponnészoszi-félsziget második legnagyobb városa, Athéntól 250 kilométerre délkeletre.
Hamisítatlan görög hangulat. Az öböl kristálytiszta vize, a vakítóan kék ég igazán turistacsalogató.

20 éve még aligha gondolta volna bárki, hogy fokozatosan a tánc fővárosává válik Görögországban.

Nyaranta a Kalamata Nemzetközi Táncfesztivál a mediterrán térség egyik legizgalmasabb kulturális eseménye.

- Idén ünnepeljük a fesztivál 20 éves évfordulóját – mondja büszkén az esemény művészeti vezetője, Vicky Marangopoulou. Bátor kísérletnek indult, nem voltak hagyományai Görögországban a kortárs táncművészetet bemutató rendezvényeknek. A görög közönség nem ismerte, nem volt nyitott erre a művészeti formára. Manapság már teltházasak az előadásaink, főleg a fiatalabb generáció tölti meg a nézőteret.

A palesztin népi tánc, a “dabke”, a társulat előadásuk címének pedig azt adták: Badke.
Az inverzió szándékos. Nyomatékot kíván adni a táncjáték üzenetének: az életöröm, a fizikai önkifejezés, a szolidaritás, a másság elfogadása, a társadalmi és kulturális konfliktusok közötti útkeresés.

A Flamand Királyi Színház hét évnyi munkája van a produkcióban, melyet a megszállt területekről érkezett 10 palesztin táncos ad elő.

- A tánc neve “dabke”, melyet sokan táncolnak a régióban – avat be a részletekbe a táncelőadás dramaturgja, Hildegard De Vuyst. A palesztinok számára ez nem egyszerűen tánc, hanem egyfajta identitás-tudat, nemzeti önkifejezés. Egy olyan kollektív mozgásforma, mely kapcsolódást jelent az anyafölddel, mely az életet adja. Olyan társas tevékenység, ami az összetartozást erősíti. Ezért a táncosok komoly kihívásnak érzik, hogy ezt egy nemzetközi fesztiválon bemutathatják.

“Sakınan göze çöp batar” – ez egy török közmondás. Olyasmit jelent; a túlságosan óvott szembe mindig por kerül.
Ezzel a mottóval hozta létre a francia Christian Rizzo, a “Törékeny Szövetség” nevű társulat előadását.
Ebben az esetben a társulatot egyedül képviseli a török művész, Kerem Gelebek.
A performance egy tanulmány a belső és a tényleges, a földrajzi és az egzisztenciális száműzetésről.

- Ez egy nagyon konkrét üzenet táncba öntve – mondja a darab koreográfusa. Minden feszesen megszerkesztett, a fények, a zene, a mozgás, a tárgyak megjelenése és elhelyezkedése a színpadon. Annyiban mindenképpen eltér a többi, itt is bemutatásra kerülő táncprodukciótól, hogy ebben sokkal hangsúlyosabb szerepe van a vizualitásnak. Az előadás minden pillanatában meghatározó a fényjáték és Kerem jelenléte a díszletek között. Nehéz még magamnak is eldöntenem, hogy színészként vagy táncosként tekintsek rá a színpadon.

- Úgy érzem egy gigantikus teret kell betöltenem. És bár Chris nagyon határozott instrukciói szerint kell dolgozni, mégis jelentős szabadságom van az darabon belül. Ezért sosincs két egyforma előadás – mondja a művész, Kerem Belebek.

A Kalamata Nemzetközi Táncfesztivál 20 éve alatt 42 görög, és 92 nemzetközi tánccsoport 276 előadását láthatták az érdeklődők, tudjuk meg az Euronews görög tudósítójától, Yorgos Mitropoulostól.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk
Fesztiválok nyara Ausztriában

Kultúra

Fesztiválok nyara Ausztriában