rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Evra: Manchesterből Torinóba


Sport

Evra: Manchesterből Torinóba

Patrice Evra az olasz bajnok Juventus-nál folytatja pályfutását. A francia válogatott védő két évre kötelezte el magát. A Juve másfél millió eurót fizet a játékosért a Manchester United-nek.

A 33 éves Evra nehezen szánta el magát a döntésre, hiszen nyolc és fél évig viselte a Vörös Ördögök mezét, ötször nyert bajnokságot a Manchester United-del, és tagja volt a 2008-as BL-győztes csapatnak is, de az érvek között az is szerepelt, hogy a United az idén nem vesz részt a legrangosabb európai klubtornán.

Patrice Evra a Manchester honlapján üzente meg a szurkolóknak, hogy elhagyja az angol csapatot, a Juventus pedig bejelentette a francia játékos érkezését.

“Sokat gondolkoztam ezen a lépésen – írja Evra.- A Manchester történelmet írt, és én részese lehettem. Soha nem felejtem el az Old Trafford-on töltött éveket, és külön is szeretnék köszönetet mondani Sir Alex Ferguson-nak, aki megadta nekem azt a lehetőséget is, hogy csapatkapitány lehessek…”