rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Berlin: Otto Piene kiállításának központi témája a fény


le mag

Berlin: Otto Piene kiállításának központi témája a fény

Együttműködésben a

Nem szokványos élményt kínál a berlini Új Nemzeti Galéria. A teremben sötét van, nincsenek festmények a falon, miközben fények villóznak, és a látogatók babzsákokra is leheveredhetnek.
A pár napja elhunyt német Otto Piene kiállításának címe: “The proliferation of the Sun” (azaz “A nap burjánzása”). A művész szinte minden alkotása a fényhez kötődik.

- Fény nélkül nem tudunk élni, dolgozni, enni vagy inni. Fűtőanyag és tápanyag egyben – fény nélkül meghalunk. Így van ez az állatokkal, és ugyanígy van az emberekkel is. Ettől függetlenül a fény az egyik legszebb jelenség a világűrben, a földön és az életünkben is – magyarázta a művész, Otto Piene.

Hét projektorral vetítenek 1120 kézzel festett képet. Ezt az installációt tartják a kortárs német művészet egyik legjelentősebb darabjának.

- Nem tudom, hogy nemzetközinek születtem-e, de az életem igazán az. És ez nagyon jó, hogy ilyen. Mindannyiunknak nemzetközinek kéne lenni. A nemzethez való ragaszkodás semmi jót nem hozott számunkra a történelem során. A legjobb dolog, amit a nemzetek adtak nekünk, az a foci világbajnokság, ez az egyetlen jó dolog – mondta a művész.

A sötét kiállítással párhuzamosan a művész szobraiból és festményeiből nyitottak tárlatot “More Sky” (azaz “Több ég”) címmel a Deutsche Bank Kunsthalléban.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

le mag

New York: a kortárs arab kiállítás kritikusan látja a világot