rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

ENSZ: megduplázódott az otthonukat vesztett gázaiak száma


Gáza

ENSZ: megduplázódott az otthonukat vesztett gázaiak száma

Péntek éjjel sem szüneteltek a légicsapások Izrael és a Hamasz között, egy nappal azután, hogy Izrael szárazföldi hadműveletet is indított a szélsőséges palesztin szervezet által uralt Gázai övezet ellen.

Pénteken kétszer annyi gázai lakos kért mendéket, mint a konfliktus kiújulása előtti időszakban. Az ENSZ szerint az elmúlt tíz napban palesztinok ezrei menekültek el otthonaikból a harcok elől.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendkívüli ülést hívott össze a konfliktus kiéleződése okán. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szombaton a térségbe látogat, ahol mindkét fél képvselőivel találkozik.

- Erre a barbár agresszióra nincs mentség. Ez nem önvédelem, hanem bosszúéhes katonai agresszió, aminek ötlete a megszálló ellenség fejében született meg – mondta a palesztin ENSZ-nagykövet.

- Minden egyes darab rakéta bűntény az emberiség ellen: ha célt talál, ha nem, mindenképpen gyilkoló célja van – hangzott az izraeli fél véleménye.

A július 8-án kiújult közel-keleti konfliktusban eddig már közel 300 palesztin vesztette életét, háromnegyedük civil volt. A harcokban eddig 1800-an sebesültek meg.