rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Visszaküldik az illegális bevándorló gyerekeket az USÁ-ból


Mexikó

Visszaküldik az illegális bevándorló gyerekeket az USÁ-ból

Egy repülőgépnyi honduras-i gyerek érkezett vissza az Egyesült Államokból hétfőn a közép-amerikai országba. Ez az első visszaküldött csoport azt követően, hogy Obama elnök ígéretet tett az illegális bevándorlás megfékezésére.

Tavaly minden eddiginél több gyermek lépte át illegálisan az amerikai határt Mexikó felől, többségük az erőszak és a szegénység elől menekült.

Az Egyesült Államokban nagy vitát kelt, hogy mi legyen a határokon átszökött gyerekek és fiatalok sorsa, illetve milyen jogok illetik meg őket, ha már az USA területén vannak.

A bevándorlók jogaiért küzdő Pulitzer-díjjal elismert újságíró, Jose Antonio Vargas
gyerekként illegálisan érkezett az Egyesült Államokba, azóta él ott papírok nélkül. Most őt is letartóztatták a texasi repülőtéren.

Vargas többször írt arról, hogy a gyerekek és fiatalok gyakran felnőtt kísérő nélkül lépik át a határt, és próbálnak új életet kezdeni az Egyesült Államokban. Elmondásuk alapján a határ mexikói oldalán nem tartóztatták fel a menekülőket, így a határig tehervonatokon utazó többségében fiatal kivándorlókat.
Ezeket a migránsvonatokat “La Bestia” néven emlegetik a helyiek.

A mexikói kormány szerdán bejelentette, hogy a déli határokon erősebben igyekszik megfékezni a többi közép-amerikai államból történő illegális belépést. A menekülők végcélja rendszerint az Egyesült Államok. A bestiaként emlegetett vonatokon nagyrészt ők tartanak az USA felé.