rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Tour de France: Gallopin újabb szakaszt nyert, de Nibali őrzi előnyét az élen


Sport

Tour de France: Gallopin újabb szakaszt nyert, de Nibali őrzi előnyét az élen

Tony Gallopin (Lotto-Belisol) nyerte a Tour de France tizenegyedik szakaszát a hazai közönség nagy örömére.

Szerdán Besançon és Oyonnax között 187,5 kilométeres etappal folytatódott az országúti kerékpáros körverseny.

A fiatal amerikai Andrew Talansky (Garmin-Sharp) leszakadt a mezőnytől, és meg is állt. Korábbi bukásai miatt fájdalmak gyötörték, végül mégis folytatta.

Ezután igen változatosan alakult a verseny. Többen is szökéssel próbálkoztak, de az utolsó negyven kilométerre fordulva befogták őket. Az etap komoly emelkedőkkel zárult, de az időjárás végre nem nehezítette a bringások dolgát, ezúttal nem szakadt az eső, ellenkezőleg: ragyogó napsütésben kezdődött a hajrá.

Gallopin, aki korábban egy napig már viselhette az összetett éllovasának járó sárga trikót, 2,5 kilométerrel a cél előtt meglépett, és előnnyel érkezett a befutóra. Itt még arra is volt ideje, hogy hátrapillantson – a 26 éves francia bravúros versenyzéssel diadalmaskodott.

A győztessel azonos idővel futott be másodikként a német John Degenkolb (Team Giant-Shimano), harmadikként az olasz Matteo Trentin (Omega Pharma-Quick Step).

Az összetettben őrzi első helyét az olasz Vincenzo Nibali (Astana Pro Team), előnye csaknem két és fél perc az ausztrál Richie Porte (Team Sky) előtt, harmadik a spanyol Alejandro Valverde (Movistar).

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

automata fordítás

Sport

Indulna a Vueltán Contador, a Keselyű is segít a gyógyulásban