rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Farnborough: új anyagokkal kísérleteznek


fly

Farnborough: új anyagokkal kísérleteznek

Nagy, nagyobb és még nagyobb. Úgy tűnik, a méret számít a repülőgépiparban. Folyamatosan új anyagokkal kísérleteznek, hogy a repülő szerkezeti elemeit könnyebbé és erősebbé tegyék.

Helyszíni tudósítónk szerint a jövőben a hajtóműlapátok egészen másképp nézhetnek ki. Újfajta kompozitokkal kísérleteznek. De amikor innovációról beszélünk, akkor a méret nem igazán fontos.

Az egyik legkisebb innováció keltette a legnagyobb érdeklődést a Farnborough Légishow-n. Ez a kis fekete anyag rengeteg nanocsövecskéből áll, amelyet a Surrey Nanosystems cég fejlesztett. A bevonat teljesen fekete.

- Ez egy fényelnyelő bevonat. Több millió apró nanocsövecskéből áll, amely elnyeli a fény 99.96%-át. Ezt az anyagot olyan érzékeny rendszerekben használják, mint pl. az infravörös kamerák, ott, ahol fontos a szórt fény csökkentése, hogy jó legyen a jel-zaj arány – mondta a cég fejlesztési igazgatója, Steve Northam.

A pénzügyi háttér és a termékbe vetett hit nagyon fontos egy ilyen kis cég esetében. És mindez már megtérülni látszik a megrendelések tükrében.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

fly

Farnborough Légishow: az első nap jól alakult az Airbus számára