rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Tour de France: Cavendish feladta, Nibali átvette a vezetést


Sport

Tour de France: Cavendish feladta, Nibali átvette a vezetést

KERÉKPÁR. Az olasz Vincenzo Nibali nyerte a Tour de France országúti körverseny második szakaszát.

Vasárnap az angliai York és Sheffield közötti 201 kilométeres távon tekert a mezőny. Az idei, 101. Tour de France ugyanis csak nevében francia, három hét alatt angol, belga és spanyol területen is hajtanak a versenyzők, összesen 3664 kilométert, mielőtt július 27-én Párizsban célba érnek.

Mark Cavendish már biztosan nem lesz ott, mert a szombati befutóban nagyot bukott, és vállsérülése miatt kénytelen volt feladni. A brit elismerte, hogy az ő hibájából történt az ütközés, és bocsánatot kért riválisától, Simon Gerranstól.

A vasárnapi finis nem volt ennyire drámai, Nibalinak még arra is volt ideje, hogy hátrapillantson. A cél előtti utolsó métereken már csak önmagát ünnepelte az Asztana 29 éves versenyzője. Ideje 5 óra 8 perc 36 másodperc. Második a belga Greg Van Avermaet, harmadik a lengyel Michal Kwiatkowski.

Szakaszgyőzelmével az olasz Vincenzo Nibali az összetettben is átvette a vezetést a szombati nyitó etapon győztes német Marcel Kitteltől, de előnye csupán két másodperc a szlovák Peter Sagan és Van Avermaet előtt.

A Tour de France angliai része hétfőn zárul, Cambridge és London közötti 155 kilométer vár a kerékpárosokra.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

Sport

Tóth Krisztián ezüstérmes az Ulánbátor Nagydíjon