rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Csalódás és büszkeség: Görögország kiesett a focivébén


Görögország

Csalódás és büszkeség: Görögország kiesett a focivébén

Reményekkel telve kezdődött a vasárnap este Görögországban: a szurkolók azt várták, hogy csapatuk legyőzi Costa Rica válogatottját. A közép-amerikai csapat gólja után a görögök csak a helyzeteknek örülhettek, egészen a rendes játékidő végéig: Görögország a 91. percben egyenlített.

A hosszabbítás nem hozott új gólokat, maradtak 11-esek. A negyedik sorozatot a görögök elhibázták, Costa Rica berúgta az ötödiket is, így Görögország búcsúzott el a világbajnoki folytatástól. A szurkolók vegyes érzelmekkel fogadták az eredményt: örültek a csapat eddig legjobb vébészereplésének, de csalódottak voltak, mert még így sem jutottak tovább.

- Csalódottság és büszkeség. Ezt érezték a görög szurkolók miután csapatuk alulmaradt Costa Rica ellen. Csalódottak mert a 11-eseknél kikaptak, és büszkék, amiért addig jutott csapatuk, mint soha korábban – foglalta össze Jannisz Karagiorgasz. az Euronews tudósítója.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Rekordbüntetés: 9 milliárd dollárt fizethet a BNP Paribas