rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Élve hoztak ki egy nőt a romok alól Dél-Indiában


India

Élve hoztak ki egy nőt a romok alól Dél-Indiában

Letartóztattak két cégvezetőt Indiában azután, hogy összedőlt egy 11 emeletes félkész épület Tamil Nadu állam fővárosában szombaton este.

Eközben a mentőknek sikerült élve kiszabadítaniuk egy nőt a romok alól, ahol még több tucatnyian lehetnek. A helyi hatóságok jelentése szerint 4 munkás a helyszínen meghalt, 7 sérültet pedig kórházban ápolnak.

Vasárnap délig 31 embert hoztak ki a romok alól Csennai (az egykori Madrasz) külvárosában, ahol az egyik túlélő szerint az ítéletidő okozhatta a tragédiát, egészen pontosan a heves villámlás.

Szakértők szerint azonban Indiában az épületek leginkább azért dőlnek össze, mert a vállalkozók silány építőanyagokat használnak, az engedélyezettnél több emeletet húznak fel és munkásaik között rengeteg a szakképzetlen.

A brit Reuters a szombat esti dél-indiai balesettel kapcsolatban úgy fogalmaz, hogy a szerződött építőmunkások közül 90-en lehettek az épületben a tragédia pillanatában, mert épp a heti fizetésüket vették fel.

Új Delhiben 10 embert, köztük öt kisgyereket temetett maga alá egy ötvenéves, négyszintes lakóház pár órával korábban.

Romba dőlő épületek több mint 100 embert öltek meg tavaly Indiában. Közülük ötvenen akkor haltak meg, amikor rájuk dőlt egy egész tömb Mumbai egyik lakónegyedében múlt év szeptemberében.

Szakértők szerint az építkezés szabályozásának és ellenőrzésének szigorítása csak akkor oldaná meg ezt a problémát, ha eközben sikerülne felszámolni a mindent behálózó korrupciót Indiában.

Öngyilkossági kísérlettel tiltakozott egy tüntető a japán alkotmány módosítása ellen

Japán

Öngyilkossági kísérlettel tiltakozott egy tüntető a japán alkotmány módosítása ellen