rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A titkos temetések is tejesztik a nyugat-afrikai ebola járványt


világ

A titkos temetések is tejesztik a nyugat-afrikai ebola járványt

A kivándorlók és a temetési szokások növelik az ebola fertőzés elterjedésének veszélyét – figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet.

A járvány Mali, Szenegál, Elefántcsontpart és Bissau-Guinea után már a szomszédos országokban is terjed, amit a régióban rendkívül nagy mértékű népvándorlás is magyaráz.

Egy asszony azt mondta a riporterekknek, hogy Daru városából menekült el az ebola járvány kitörése után. Felidézte, hogy egész családok haltak meg ott, például egy kórházi nővér, aki fertőzött anyját gondozta, majd az a férfi is, aki az ápolónőt temette el.

A járvány azért is terjed, mert a családok szégyellik a betegeket, ezért titokban, maguk temetik el a halottakat. A holttestekhez hozzáérő rokonok azonban szinte biztosan elkapják a fertőzést.

- Már az első tünetekkel doktorhoz kell menni. Az emberek nem fordulnak a hatóságokhoz, elbújva, maguk temetik el halottaikat. Holott mire egy beteg meghal, addigra lesz a legfertőzőbb. Minden titokban eltemetett betegre tíz újabb fertőzés jut – magyarázta a járvány elleni harc helyi vezetője, dr. Shek Moar Khan.

Az Egészségügyi Világszervezet arra szólította fel a nyugat-afrikai országokat, hogy készüljenek az ebola terjedésének megakadályozására. Február óta 635-en kapták el a fertőzés a térségben, és több mint felük, 399 ember bele is halt.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Líbia

Bíróság előtt a bengázi merénylet egyik vádlottja