NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Filmesektől félti diktátorát Észak-Korea

Filmesektől félti diktátorát Észak-Korea
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

A terrorizmushoz hasonlította Észak-Korea annak az amerikai vígjátéknak a tervét, amelyben merényletet terveznek vezetője, Kim Dzsongun ellen. Az ázsiai ország könyörtelen ellencsapást ígért, ha Washington nem tiltja be a filmet.

„Az interjú” című filmben Seth Rogen és James Franco játssza a főszerepet, a bemutatót októberben tartják.

- A szemtelen terrorizmus példája egy olyan filmet készíteni és bemutatni, amelyben az országunk legfontosabb vezetőjét éri támadás, és ezt nem fogjuk eltűrni – idézte a KCNA észak-koreai hírügynökség a külügyi szóvivőt.

A hollywoodi film egy talk show műsorvezetőjének és producerének történetét mondja el, akiknek sikerül rávenniük Kim Dzsongunt egy interjúra. Ezután a párost beszervezi a CIA, hogy öljék meg a diktátort.

A harmincas évei elején járó Kim egyelőre semmi jelét nem mutatja, hogy enyhítene a nagyapja és apja által bevezetett vasszigoron. Ugyancsak fenntartja az észak-koreai vezetőket hagyományosan övező személyi kultuszt.

Gyakorlatilag az élet minden területét szigorú ellenőrzés alatt tartja az ország első embere, aki hatalmát az állítólagos megdöntésére készülő, befolyásos nagybátyja kivégzésével is megerősítette. Úgy tudni, több mint 200 ezer embert tartanak börtönben, de ezeket az információkat Phenjan rendszerint valótlannak, a kivándorlók és az országból elszökött emberek rosszindulatú képzelgéseinek minősíti.

A külügyi szóvivő szerint az észak-koreaiak számára vezetőjük élete fontosabb, mint a sajátjuk.

- Ha az amerikai vezetés nem akadályozza meg a film bemutatását, akkor könyörtelen ellen válaszra számíthat – idézi a hírügynökség a névtelenséget kérő szóvivőt.

Észak-Korea jelenleg három amerikai állampolgárt tart fogva, akiket különböző bűncselekményekkel vádolnak. Emellett technikailag érvényben van még az a rendelet, amely hadiállapotot hirdetett Washington legnagyobb szövetségesével, Dél-Koreával szemben.

Észak-Korea gyakran jellemzi az amerikaiakat imperialista háborús uszítóként, saját tévé- és rádióműsoraiban szidalmazza az amerikai vezetőket, Barack Obama elnököt egyszer gonosz fekete majomnak is nevezték.

De Kim Dzsongun-t az amerikai kultúra nagy rajongójaként is ismerik, például személyesen felügyelte egy amerikai folklórt bemutató műsor színpadra állítását. De élvezettel nézte a Disney figuráinak táncos produkcióját is, amelyet a Rocky című film zenéjére koreografáltak.

A korábbi NBA sztár, a kosárlabdás Dennis Rodman a legismertebb amerikai, akivel Kim Dzsongun találkozott. A sportoló még énekelt is az észak-koreai vezetőnek a születésnapján, miközben egy kosárlabda meccset szervezett legutóbbi, januári látogatása közben.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Elakadtak az észak-koreai lőszerszállítások Oroszország felé, de még nem tudni az okát

A Hamász észak-koreai fegyvereket is bevet Izrael ellen - közölte a dél-koreai hírszerzés

Észak-Korea új atomreaktorának működésére utal a forró víz távozása