rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Rendületlen harc a gyógyszerrezisztens baktériumok ellen


science

Rendületlen harc a gyógyszerrezisztens baktériumok ellen

Együttműködésben a

Azzal, hogy egyre több antibiotikumot fogyasztunk, a baktériumok egyre ellenállóbbakká válnak velük szemben, vagyis a gyógyszerek egyre kevésbé hatékonyak.

Európában évente 25 ezren halnak meg ennek következtében. Elsősorban a kórházakban szaporodnak el ezek a baktériumok, mind nagyobb és nagyobb veszélyt jelentve egészségünkre. Az orvosok pedig egyre inkább aggódhatnak, hogy nem tudják időben a megfelelő kezelésben részesíteni a beteget.

Égetően sürgős tehát, hogy minél intenzívebb kutatásokat folytassonak a gyógyszerrezisztencia jelenségének megértése érdekében: ezen dolgozik az Antwerpeni Egyetem csapata is.

- A baktériumok okos organizmusok, mert megtalálják a módját annak, hogy hogyan védekezznek az antibiotikumok ellen – mondja Herman Goossens professzor.

A gyógyszerek feladata, hogy felismerjék a legyőzendő ellenfelet – dolgukat azonban rettenetesen megnehezíti az, hogy a baktériumok képesek megváltoztatni megjelenésüket.

Egy másik trükk pedig az, hogy a baktérium egyszerűen bezárkózik, és nem engedi bejutni az ellenanyagokat.

A harmadik védekezési mód pedig nem más, mint az, hogy a baktérium előbb elnyeli a gyógyszert, majd egy pumpa segítségével kilöki magából.

Amint megértjük az ellenállási mechanizmus lényegét, új, hatékony molekulák kifejlesztésére kezdhetünk koncentrálni. A szélsőségesen sok gyógyszertípussal szemben is rezisztens tuberkulózis elleni küzdelemben óriási előrelépést tettek a szakemberek. A levegőben terjedő, rendkívül súlyos betegséget okozó baktériumok az idő folyamán mutálódtak, és néhány esetben az összes ismert gyógykezelésnek ellenálltak.

Egy belgiumi laboratóriumban azonban nemrég sokat ígérő hatóanyagot sikerült előállítani az ellenálló tuberkolózis megszüntetésére. A felfedezés két kutató, Jérôme Guillemont és Koen Andries nevéhez fűződik, akik vegyületek ezreivel kísérleteztek, elegyítették őket, majd újra és újra megvizsgálták. Hosszú évek kemény munkája után végre siker koronázta elszántságukat.

- Egy egészen különleges antibiotikumot képzeljünk el, az első olyan gyógyszert, ami a baktériumok energiatermelésében okoz zavart. A baktériumok megállnak a növekedésben, lefagynak, és néhány napon belül elpusztulnak – magyarázza a gyógyszer lényegét Koen Andries.

Ezen a felgyorsított felvételen látjuk azt, ahogyan a mikrobaktérium a gyógyszer hatására energiát veszít és lassan elpusztul.

És még valami kiderült: a tuberkolózis kiváltója alig képes ellenállni az új támadásoknak, ami mindenképpen biztató információ.

A Liège-i Egyetem tanulmánya egy másik ugyancsak sokat ígérő, ámde egyelőre használhatatlan antibiotikumot is bemutat. Hogy miért használhatatlan?

- A laktivicint egy gombavegyület segítségével állítottuk elő. A nyolcvanas években fedezték fel. Jelentős antibakteriális hatással bír, a gond azonban az, hogy mérgező az emberre – mondja Moreno Galleni molekuláris biológus.

Azóta persze a kutatók sok mindent megpróbáltak annak érdekében, hogy a szer ne legyen mérgező. A Liège-ben tesztelt molekulának sikerült megkadályoznia, hogy a baktérium védőburkot építsen maga köré. Ezért ez egy esélyes alkotója lehet a jövő gyógyszerének. Mert az ellenálló baktériumok még csak csatákat nyertek, nem az egész háborút – állítják a liège-i tudósok.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

science

Teljes gőzzel dolgozik az ALMA szuperteleszkóp